George Clooney egyetért Merkel politikájával

A német kancellár hivatalában fogadta az amerikai színészt.

MTI
2016. 02. 12. 14:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint George Clooney és felesége, Amal Clooney ügyvéd mindenekelőtt arról tárgyalt a kancellárral, hogy a művész miként támogatja a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC) munkáját. Sajtójelentések szerint az egyórás megbeszélésen részt vett az IRC elnök-vezérigazgatója, David Miliband volt brit külügyminiszter is.

George Clooney a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) csütörtöki megnyitójára érkezett a német fővárosba. A fesztivált Ave, Cézár című új filmjével nyitották meg. Az alkotásról tartott sajtótájékoztatón és a gála előtt tett nyilatkozataiban kiállt a német kormányfő mellett.

Angela Merkel menekültpolitikájával „teljes mértékben egyetértek” – emelte ki George Clooney.

„Meg akarjuk kérdezni tőle, hogy miben segíthetnénk” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak többet kell tennie a nemzetközi menekültválság enyhítéséért.

Az IRC-t 1933-ban alapították az Egyesült Államokban Albert Einstein kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy segítsenek az Adolf Hitler uralmát megszenvedő németeknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.