A Bayerische Rundfunk szerint a baleset túlélőit nagyjából 12 órára elszállították a helyszínről, és röviddel dél után megkezdték a 9. holttest kiemelését a roncsok közül. A mentés lassan haladt, mert a Mangfall folyó mellett fekvő baleseti helyszín nehezen megközelíthető, a sérültek többségét csak mentőhelikopterrel lehetett elszállítani. A hatóságok kedd esti összesítése szerint 18 ember súlyosan, 63 ember könnyebben megsérült. Egy embert még keresnek az egyik szerelvény roncsai között.
Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter és Joachim Herrmann bajor belügyminiszter délben felkereste a baleset helyszínét. Alexander Dobrindt röviddel a szemle előtt tett sajtónyilatkozatában szörnyű katasztrófának nevezte a történteket, és a szövetségi kormány nevében kifejezte együttérzését az áldozatok és a sebesültek hozzátartozóinak. Elmondta: a soron következő vizsgálatoknak kell majd megállapítaniuk, hogy technikai hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet.
A felső-bajorországi rendőrség külön telefonvonalat létesített az áldozatok és sérültek hozzátartozóinak. A mentési munkálatok vezetői a szövetségi közlekedési miniszterrel és a tartományi belügyminiszterrel együtt délután sajtótájékoztatót tartanak.
A tragédia a Holzkirchen–Rosenheim vasútvonalon 6 óra 48-kor történt, a Meridian vasúttársaság szerelvényei ütköztek össze frontálisan az egyvágányos vonalon. korábban 90 sérültről és nyolc halottról – négy utas, két mozdonyvezető és két utaskísérő – számolt be a rendőrség. A rendőrség szóvivője nem zárta ki, hogy több áldozat van még a roncsok alatt.
A vonat a szennyvíztisztító közelében siklott ki, több vagon is felborult. A Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozó rendőrségi szóvivő szerint a baleset körülményei eddig tisztázatlanok, a környékbeli utakat lezárták. Feltételezések szerint a fénysorompó meghibásodása okozhatta a tragédiát – mondta a vasúttársaság szóvivője a Rheinischer Postnak. Átlagosan 120 kilométer/órás sebességgel szoktak haladni a vonatok az érintett szakaszon.