Az elmúlt év utolsó két hónapjában egymillió turista kereste fel Egyiptomot, ami 41 százalékkal kevesebb a 2014. november–decemberi adatnál. Ilyen kevesen 2005 óta nem utaztak az észak-afrikai országba. Az idegenforgalom még 2013 végén sem volt ilyen gyenge, pedig akkor szinte naponta érkeztek hírek az iszlamista csoportok és a kormányerők összecsapásairól.
Ami most történik, azt nem nevezhetjük egyszerűen a turizmus visszaesésének. Ez összeomlás. Az utazók nyilvánvalóan túlreagálják a repülőgép lezuhanását, ami pusztító hatással jár az ágazatunkra – idézte a Napi a Bloomberg hírügynökségnek megszólaló Amani El-Torgomant, az Egyiptomi Turisztikai Szövetség igazgatóságának tagját.
Mint írják, tetézi a bajt, hogy a külföldi látogatók most olyan turistaparadicsomoknak is hátat fordítottak, amelyek megúszták a korábbi visszaeséseket. A 2011-es arab tavasz után például lekerült a látogatók célpontjainak listájáról Kairó, Luxor és Asszuán térsége, mert ezeket nem tartották biztonságosnak. A tengerpari turizmus azonban túlélte ezt az időszakot. Most viszont Sarm el-Sejk kísértetvárossá vált.