Szíriai kórházakat értek légicsapások

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Közel ötven ember életét vesztette.

MTI
2016. 02. 15. 16:32

Anthony Lake, az ENSZ Gyermek Alapjának (UNICEF) ügyvezető igazgatója döbbenetének adott hangot az egészségügyi és oktatási intézményeket értek támadások miatt.

„Véssük emlékezetünkbe, hogy az áldozatok gyerekek. Gyerekek” – hangsúlyozta Lake, és hozzátette, hogy a kórházak harmada, valamint az iskolák negyede nem működik már Szíriában.

Az Aleppó és Idlíb tartományokban „legalább” öt egészségügyi intézményt és két iskolát ért rakétacsapásokban „közel ötven civil, köztük gyermekek haltak meg, és sokan megsebesültek” – közölte hétfőn az ENSZ.

A támadásokat Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár „a nemzetközi jog súlyos megsértésének” tekinti – tette hozzá a világszervezet helyettes szóvivője, Farhan Haq.

Az Egyesült Államok szintén elítélte a hétfői észak-szíriai csapásokat, a szíriai rezsimet és orosz szövetségesét téve felelőssé a történtekért. Az Aleppó térségében végrehajtott légitámadásokat az amerikai külügyminisztérium keserű hangvételű nyilatkozatában „az Aszad-rezsim brutalitásának” tulajdonította, kétségbe vonva, hogy Oroszország le tudná vagy le akarná állítani a bombázásokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.