Tüntetnek az uberesek

Kiborult a bili: hétfőn New Yorkban, szerdán Párizsban tiltakoztak.

MNO
2016. 02. 03. 15:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Uber-sofőrök és más fuvarmegosztó cégek használóinak százai gyűltek össze szerdán Párizs egyik legnagyobb pályaudvara, a Montparnasse vasútállomás környékén, tiltakozva az ellen, hogy a kormány jelentősen korlátozná a hasonló szolgáltatások működését.

A tüntetők a megmozdulást „temetési menetnek” nevezték el, ugyanis a kormány intézkedései szerintük ellehetetleníti a Uber és társainak normális működését. A résztvevők jellemzően autóikkal érkeztek – melyre sokan francia zászlókat vagy Manuel Valls miniszterelnököt kritizáló szövegeket aggattak –, és ugyan blokkolták a pályaudvar környéki utcák forgalmát, erőszakos cselekményekről nem érkeztek hírek.

A francia kormány szigorító intézkedéseit azután jelentette be, hogy múlt héten napokig tüntettek taxisok Párizs utcáin, eltorlaszolva a két legnagyobb repülőtérre vezető utakat, a főváros közúti körgyűrűjét, sőt, volt hogy égő gumiabroncsokból emeltek blokádot.

Az Uber év elején le szokta nyomni a tarifaárakat az USA és Kanada több városában az Origo korábbi cikke szerint, hogy több utast nyerjen meg szolgáltatásainak. Indoklásuk szerint ezért ugyan egy-egy fuvarért kevesebbet kapnak a sofőrök, ugyanakkor mivel többen hívnak kocsit, a kiesés megtérül, már csak azért is, mert az Uber idén bevezetett egy garantált díjazást is azoknak az autósoknak, akik elég aktívak.

Azonban úgy tűnik, ezzel nem mindenki elégedett: az Origo beszámolt egy csapat New York-i taxisról, akik az Uber székháza előtt tüntettek. A sofőrök szerint több tízezer társuk is csatlakozna hozzájuk jelképesen, ennyi Uber-sofőrtől várták, hogy kikapcsolják a telefonjukat egy időszakra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.