Ultimátumot kaptak a görögök

Ha nem szüntetik meg a hiányosságokat, hosszabb időre visszaállíthatják a belső határellenőrzést.

MTI
2016. 02. 12. 13:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselők elmondták, a döntést Görögország heves tiltakozása ellenére fogadták el az EU-tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek pénteki tanácsülésén. Az ülésen ötven ajánlást fogalmaztak meg a görög hatóságok számára, és amennyiben Athén a megjelölt időn belül nem tenne ezeknek eleget, a schengeni egyezmény értelmében a belső határok mentén fekvő tagállamoknak lehetőségük lenne rá, hogy akár két évre visszaállítsák a határellenőrzést. Szakemberek szerint nem valószínű, hogy a gazdasági nehézségekkel küzdő ország teljesíteni tudja ezeket az előírásokat.

Az Európai Bizottság javaslatára elfogadott ajánlások egyebek mellett az országba érkező menekültek regisztrációjára, a tengeri határok felügyeletére, a határ-ellenőrzési eljárásokra, valamint a szükséges infrastruktúra és felszerelések biztosítására vonatkoznak.

Nevük elhallgatását kérő illetékesek közölték, az athéni kormánynak egy hónapja van rá, hogy akciótervet fogadjon el a hiányosságok orvoslására, három hónapon belül pedig jelentést kell tennie a végrehajtásáról.

Az uniós szakminiszterek által megszavazott dokumentumban hangsúlyozták, hogy Görögországnak a lépései ellenére még számos tennivalója van a migrációs válság kezelése terén. „A schengeni övezet működése összességében súlyos veszélyben van. A Görögországgal szemben álló nehézségeknek kihatásuk van az EU egészére, és közösen kell őket megoldani” – írták a ajánlásokban.

Bennfentes források hangsúlyozták: a lépés célja nem Görögország elszigetelése vagy megbélyegzése, hanem az, hogy bizonyos belső határszakaszokon, például Németország és Ausztria között jogszerűen életben maradhasson az ellenőrzés a schengeni egyezményben kikötött határidőn túl is.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint az év elejétől február 9-éig több mint hetvenezer menekültnek sikerült elérnie a görög partokat. Tavaly mintegy nyolcszázezer migráns érkezett Görögországba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.