José Manuel Barroso volt európai bizottsági elnök egykori tanácsadója arról beszélt: az Európai Unió létrehozása páratlan eredmény, amely rengeteg előnnyel jár, békében és demokráciában egyesítette az öreg kontinens országait. Kiemelte, hogy a Schengeni egyezmény révén mintegy ötszázmillió ember mozoghat szabadon az unió területén belül, kereskedelmi tárgyalásokon pedig együtt számít a szavunk. Szerinte Ukrajna példája is bizonyítja, hogy ha egy ország elveszíti reményét a csatlakozásra, annak lába alól kicsúszik a talaj.
Ma azonban úgy tűnik – mondta –, hogy a közös európai valutát használó övezet gazdasági válsága továbbra sem oldódott meg, a különböző országok vezetői széttartanak, Németország pedig olyan rendszert akar bevezettetni, amelyen keresztül a görögök vagy akár mások is távozhatnak a valutaunióból. Legrain Angela Merkel válságkezelését egyenesen katasztrofálisnak nevezte. „A kormányok egymás torkának esnek, az unió pedig nem tud megküzdeni a kereskedelmi és migrációs kihívásokkal, mindeközben pedig kontinensszerte erősödnek a nacionalisták” – jelentette ki a közgazdász a német Alternatíva Németországnak pártra és a francia Nemzeti Frontra hivatkozva. Egy-két megjegyzéséből kiderült, hogy ő a Fideszt is a nacionalisták táborához sorolja.
Brit állampolgárként természetesen nem kerülhette meg az Egyesült Királyságban tervezett, az Európai Unió elhagyásáról szóló népszavazás problémáját sem. Szerinte ha a britek kilépnek az EU-ból, az nemcsak azért baj, mert a térség második legnagyobb gazdasága vész el, hanem azért is, mert megfordul az integráció dinamikája – eddig az Európai Unió csak terjeszkedett, ki nem lépett senki. A közgazdász reálisnak tartja, hogy a példán felbuzdulva akár más országokban is hasonló népszavazást tartsanak, Csehország korábban már fel is vetette az ötletet. Márpedig Legrain szerint ha visszatérünk a versengő nemzetállamok korába, akkor a nagyok el fogják taposni a kicsiket.
Sorolta a kihívásokat: Oroszország a második világháború óta példátlan módon egyoldalúan rajzolt át határokat a Krím félsziget annektálásával, megszállta Kelet-Ukrajnát, és már a balti országokat fenyegeti, Törökországra nézve az Iszlám Állam jelent fenyegetést, Líbia pedig „gyilkos anarchiába” süllyedt. Utóbbi azért is nagy probléma az Európai Uniónak, mert így az illegális migráció egyik központjává vált az észak-afrikai térségben.
Legrain kitért a darázsfészeknek számító migrációs témára is: szerinte ugyan eddig egyetlen megoldási kísérlet sem működött, de úgy véli, hogy a menekülteket Európának be kellene fogadnia, igaz később kérdésre válaszolva pontosított: az ellenőrizetlen illegális bevándorlás szerinte sem járható út. Ennek ellenére úgy látja, a bevándorlók segíthetnek az Európai Unió demográfiai gondjain, és javíthatják a gazdasági fejlődést.
Ez rendkívül optimista nézet, csakhogy nem feltétlenül fedi a valóságot. Korábban az MNO is írt róla: kutatások szerint 1 százaléknyi bevándorló 0,1 százalékkal emeli meg a gazdasági növekedést, ugyanakkor az egy főre jutó bruttó hazai termék aránya ezzel egyidejűleg csökken. A korábban humanitárius céllal kontinensünkre érkezők – vagyis akikről alapvetően a mostani migránsáradat kapcsán is beszélünk – elhelyezkedési szintje ráadásul egy OECD-kutatás szerint még húsz év alatt sem érte el a munkavállalási céllal betelepülők szintjét.
Tovább is sorolhatjuk az aggályokat, például hogy Legrain a migrációval kapcsolatban egységesen beszélt az Európai Unió gazdasági helyzetéről, holott országonként is rendkívül eltérő körülményeket figyelhetünk meg. Németországnak talán jó is lehet a bevándorlás, mert szüksége van alacsonyan képzett munkaerőre – bár a legfrissebb, csütörtöki adatok szerint hét hónapos mélyponton van a munkaerőpiacuk, ezzel szemben Magyarországon a munkanélküliség okoz problémákat.
Még Nyugat-Európa sem egységes, Franciaországban például hiába hagyják el egy év alatt hatszázezren a munkaerőpiacot – vagyis nyugdíjba mennek vagy külföldre távoznak –, a bevándorlás és az egyébként is magas termékenység miatt nyolcszázezren érkeznének a helyükre, ezt a mennyiséget a francia gazdaság képtelen felszívni. Egyebek közt ebből ered az, hogy a franciáknál – a padlón lévő mediterrán gazdaságokat leszámítva – Európában az egyik legsúlyosabb a fiatalok munkanélkülisége.
Legrain ugyanakkor – egyebek mellett a migrációs válság kezelésével kapcsolatban – úgy látja, ma Magyarország, Szlovákia és Lengyelország nyíltan kérdőjelezi meg azokat az értékeket és liberális szabadságjogokat, amelyeken az Európai Unió alapszik. Ismert, a visegrádi négyek hangoztatják a menekültválság kezdete óta, hogy szigorú határellenőrzés kell, valamint hogy nem kérnek a migránsok uniós szétosztását szolgáló kötelező kvótarendszerből. Noha az ellenőrizetlen bevándorlást Legrain sem támogatja, a schengeni övezeten belüli szabad utazás joga szerinte kötelezettségekkel is jár, szolidaritást kell vállalniuk az államoknak, részt kell venniük az egységes uniós menekültválság-kezelésben. Szerinte aki ebből kivonja magát, az a saját schengeni tagságát, sőt akár a teljes övezetet is veszélybe sodorhatja.
Előjött azzal a szintén népszerű közhellyel, hogy míg Magyarország huszonöt éve segédkezett a vasfüggöny lebontásában, ma hazánk emel falat, aminek hatására Európa-szerte elterjedt ez a megoldási kísérlet – a brit közgazdász valószínűleg nem hallotta, hogy az osztrák kerítést nem kerítésnek hívják, az csak „ajtócska oldalelemekkel”.
(Philippe Legrainnel a Magyar Nemzet április 1-jei, pénteki számában olvashatnak interjút.)
