Az emberek pénztárcája is megsínylené a brexitet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A brit pénzügyminisztérium szerint évi ötezer fontnál is nagyobb lenne a brit háztartásokra jutó veszteség.

MTI
2016. 04. 18. 16:59

A pénzügyminisztériumi elemzés – egyenes utalással a kilépést pártolók azon érvelésére, hogy az EU-tagság akadályozza Nagy-Britannia külső kereskedelmi kapcsolatainak bővítését – hangsúlyozza azt is, hogy az unió által más gazdasági erőcentrumokkal folytatott kétoldalú kereskedelmi tárgyalások lezárultával Nagy-Britanniának az EU tagjaként több országgal lesz kereskedelmi megállapodása, mint az Egyesült Államoknak és Kanadának együtt, és a brit külkereskedelem 80 százaléka vagy az EU más gazdaságaival, vagy az unió által kötött külső szabadkereskedelmi egyezmények partnerországaival zajlik majd.

A brit üzleti szféra legutóbbi előrejelzései is a pénzügyminisztérium hétfői tanulmányához hasonló komor képet festenek a brit EU-tagság esetleges megszűnéséből eredő gazdasági kockázatokról.

A Brit Iparszövetség (CBI) minap közzétett, enyhébb és súlyosabb forgatókönyveket felvázoló 79 oldalas tanulmánya szerint – amelyet a CBI megbízásából a PwC üzleti tanácsadó cég állított össze – az uniós tagság feladása esetén a nominális brit hazai össztermék már 2020-ban 3-5,5 százalékkal lenne alacsonyabb, mint abban az esetben, ha Nagy-Britannia továbbra is az EU tagja marad.

A PwC szakértőinek becslése szerint ez 55-100 milliárd font – háztartásonként 2100-3700 font – közötti nominális gazdasági veszteséget jelentene az évtized végéig 2015-ös árfolyamokon számolva.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.