A tárca hétfőn nyilvánosságra hozott, modellszámításokra alapozott, 202 oldalas tanulmánya – amelyből George Osborne pénzügyminiszter a The Times című konzervatív brit napilapnak írt, hétfőn közölt cikkében egyes részleteket már idézett – több forgatókönyvet vázol fel a következő másfél évtizedre.
Ezek közül a legkedvezőbb is azzal számol, hogy az éves nominális hazai össztermék (GDP) 2030-ra háztartásonként átlagosan 2600 fonttal (egymillió forinttal) lenne alacsonyabb, mint akkor, ha Nagy-Britannia abban az évben is az EU tagja lenne. Ez a forgatókönyv azt feltételezi, hogy Nagy-Britannia távozik ugyan az EU-ból, de csatlakozik az Európai Gazdasági Térséghez (EEA), amelynek mások mellett az Európai Unióval szoros szerződéses együttműködést folytató Norvégia is tagja.
A közepesen negatív forgatókönyv háztartásonként 4300 font (1,7 millió forint) éves gazdasági veszteséget modellez arra az esetre, ha az EU-tagság megszűnése után Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmi és gazdasági megállapodásokat köt az Európai Unióban maradó országokkal.
A legrosszabb előrejelzési modell 5200 font (kétmillió forint) GDP-veszteséggel számol a 26,7 millió brit háztartás mindegyikére lebontva. E forgatókönyv alapján Nagy-Britannia nem lenne az EEA tagja, és kétoldalú megállapodásokról sem tudna egyezségre jutni az EU-tagállamokkal, hanem csak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjaira vonatkozó általános szabályok alapján folytatná együttműködését az unióval, mint például Oroszország vagy Brazília.
A pénzügyminisztériumi tanulmány szerint mindez a költségvetésre is súlyos hatást gyakorolna. Az ugyanerre a három forgatókönyvre alapozott modellszámítások szerint az első esetben 20 milliárd fonttal, a másodikban 36 milliárd fonttal, a harmadik, legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén 45 milliárd fonttal lenne kevesebb a brit államháztartás éves adóbevétele a tizenöt évre szóló előrejelzési távlat végére.
A tárca hangsúlyozza, hogy ez sokkal nagyobb kiesés lenne, mint amennyit az EU-költségvetésbe befizetett brit hozzájáruláson meg lehetne takarítani az uniós tagság megszűnése esetén. Az elemzés kiemeli, hogy a közepes forgatókönyvben szereplő 36 milliárd fontos évi bevételkiesés is több mint a harmada lenne a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) fenntartására fordított éves költségvetési forrásoknak. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a kereskedelem részesedése a brit nemzeti jövedelemből ma már meghaladja a 60 százalékot, jóllehet amikor Nagy-Britannia 1973-ban csatlakozott az akkori Európai Közösséghez, még nem érte el a 30 százalékot.
A pénzügyminisztériumi elemzés – egyenes utalással a kilépést pártolók azon érvelésére, hogy az EU-tagság akadályozza Nagy-Britannia külső kereskedelmi kapcsolatainak bővítését – hangsúlyozza azt is, hogy az unió által más gazdasági erőcentrumokkal folytatott kétoldalú kereskedelmi tárgyalások lezárultával Nagy-Britanniának az EU tagjaként több országgal lesz kereskedelmi megállapodása, mint az Egyesült Államoknak és Kanadának együtt, és a brit külkereskedelem 80 százaléka vagy az EU más gazdaságaival, vagy az unió által kötött külső szabadkereskedelmi egyezmények partnerországaival zajlik majd.
A brit üzleti szféra legutóbbi előrejelzései is a pénzügyminisztérium hétfői tanulmányához hasonló komor képet festenek a brit EU-tagság esetleges megszűnéséből eredő gazdasági kockázatokról.
A Brit Iparszövetség (CBI) minap közzétett, enyhébb és súlyosabb forgatókönyveket felvázoló 79 oldalas tanulmánya szerint – amelyet a CBI megbízásából a PwC üzleti tanácsadó cég állított össze – az uniós tagság feladása esetén a nominális brit hazai össztermék már 2020-ban 3-5,5 százalékkal lenne alacsonyabb, mint abban az esetben, ha Nagy-Britannia továbbra is az EU tagja marad.
A PwC szakértőinek becslése szerint ez 55-100 milliárd font – háztartásonként 2100-3700 font – közötti nominális gazdasági veszteséget jelentene az évtized végéig 2015-ös árfolyamokon számolva.
