George Clooney okosan kicselezte a számonkérést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hillary Clintonnak rendezett adománygyűjtést, a tiltakozókat pedig alaposan meglepte nyilatkozatával.

MTI
2016. 04. 17. 20:26

George Clooney az NBC televízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorának a Clinton ellen tüntetők pártját fogta a kampánypénzek kérdésében. Valószínűleg sokakat meglepett, amikor azt mondta: kedveli és támogatja Bernie Sanderst, és igazat ad a szenátor kampányának abban, hogy nem jó, ha a pénz ilyen nagy mértékben befolyásolja a politikát. „Abszolút igazuk van, a Fehér Házért folytatott küzdelemben szemérmetlenül nagy pénzek forognak – fogalmazott a színész-rendező. – Nevetséges, hogy ennyi pénzt kell beletennünk a politikába.”

A színész azt fejtegette, hogy meg kellene szüntetni a politikai akcióbizottságokat és azokat a szervezeteket, amelyek kampánypénzek gyűjtésével foglalkoznak. Mindazonáltal leszögezte, hogy ennek a helyzetnek a vonatkozó törvény módosításával lehet véget vetni, aminek a legjobb módja az, ha a szenátusban ismét a demokrata pártiak kerülnek többségbe. Ehhez pedig adományokat kell gyűjteni nekik – mondta George Clooney.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.