Mégsem tilthatják be az RMDSZ-t

A román szenátus elutasította a kezdeményezést, amivel törvényen kívül helyezték volna a szövetséget.

MTI
2016. 04. 26. 19:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervezet kapcsán Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor felszólalásában elmondta, 1990-től kezdődően a különféle pártokba szakadt nacionalista, magyarellenes politikákat felvállaló képviselők és szenátorok folyamatosan próbálják provokálni mind a romániai magyar közösséget, mind pedig az azt képviselő szövetséget.

„A szakbizottságok részéről érkező negatív véleményezéseket méltányolom, ésszerű döntésnek tartom, azt jelzik, hogy 2016-ban mégis a józan hangok győznek, a szavazatok többsége is ezt mutatja. Azt viszont elkeserítőnek tartom, hogy néhány liberális szenátor megszavazott egy ilyen kezdeményezést” – mondta a szenátor.

Tánczos Barna, az RMDSZ frakcióvezetője is aggasztónak tartotta, hogy a hétfői voksoláson tartózkodások és a javaslatot támogató szavazatok is voltak.

„Románia parlamentjében továbbra is vannak olyan politikusok, akik a mai napig nem tudják elfogadni, hogy az RMDSZ két és fél évtizede, kizárólag alkotmányos keretek között, a parlamentarizmus szabályait betartva képviseli a romániai magyarság érdekeit, és egy európai értékrendeket követő országhoz méltón folytatja munkáját. ( ) A többségi pártok csak akkor lennének igazán európai értékrendeket követő pártok, ha az RMDSZ-nek nem kellene folyamatosan a jogtiprás, a már megszerzett jogok csorbítása ellen fellépni a parlamentben” – idézte a hírlevél az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjét.

A két független képviselő tavaly decemberben kezdeményezte az RMDSZ betiltását arra az állítólagos merényletkísérletre hivatkozva, amelyet – az ügyészség szerint – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke akart elkövetni Románia nemzeti ünnepén.

A magyarellenes megszólalásairól elhíresült képviselők indoklásukban kifejtették: bár az RMDSZ „formálisan” elhatárolódott a merényletkísérlettől, a magyar szövetség évek óta a román állam egysége, nemzeti és oszthatatlan jellege ellen áskálódik, az általa vezetett önkormányzatok pedig a HVIM fő finanszírozói.

Az RMDSZ betiltását kezdeményező tervezet ügyében a képviselőháznak kell a végső döntést meghoznia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.