Puskov: Politikailag rasszista a Nyugat

Tévéinterjúban kelt ki főleg az USA ellen a duma külügyi bizottságának elnöke.

MTI
2016. 04. 24. 15:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Azt mondják nekünk: na és ki áll a ti oldalatokon? Tudják, ez egyfajta nyugati politikai rasszizmus” – fogalmazott Puskov a moszkvai önkormányzat többségi tulajdonában lévő országos csatornának.

A bizottsági elnök szerint Oroszországot nem csak Bolívia és Kuba támogatja, ahogy azt Nyugaton állítják.

„Elvileg az Amerika-központú világ ellen lép fel az emberiség nagyobbik része. Kína, India, Brazília, Latin-Amerika nagyobbik része és az arab világ is – nézzék csak meg Egyiptomot” – hangoztatta a képviselő.

Megítélése szerint az Amerika-központú világ nem feltételezi egy olyan ország létezését, mint Oroszország. Azért mert az „problematikus”: nukleáris fegyverrel rendelkezik, hatalmas területtel és erőforrásokkal, valamint „függetlenségi potenciállal” rendelkezik. „Ez pedig nem illik bele az amerikai globális projektbe” – mondta Puskov.

Megfogalmazása szerint a Nyugatnak alanyokra van szüksége a világában, nem pedig olyan objektumokra, amelyek jelentős mértékben függetlenek tőlük.

„Ezért, amikor azt mondjuk, hogy egy másfajta világrendért kell küzdenünk, nem egy Amerika-központúért, hanem valami másfajtáért, amelyben az érdekek egyensúlya érvényesül, akkor ténylegesen a nemzeti létezésünk és túlélésünk feltételeit biztosítjuk. De ezzel nagyon sok olyan országot vonzunk a saját oldalunkra, amelyek a közelmúltig nem játszottak vezető szerepet a politikában” – mondta a duma külügyi bizottságának elnöke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.