Sikeres szívműtétet hajtottak végre Robert Ficón

Véget ért a titkolózás, legalábbis annyit elárultak, amit már sejteni lehetett.

MTI
2016. 04. 22. 10:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A műtét sztenderd módon zajlott, a szlovák kormányfő állapota stabil – közölte a Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetének (NÚSCCH) igazgatója, Mongi Msolly oldalán az operációt elvégző főorvossal. További, a műtét mibenlétére vonatkozó további információkkal azonban nem szolgáltak.

Az operációról elsőként beszámoló Denník N című szlovák liberális napilap előzőleg, saját értesüléseire hivatkozva azt írta: Robert Ficón vélhetően koszorúérműtétet hajtottak végre. Ez a műtéti beavatkozás az összeszűkült szíverek átjárhatóbbá tételére szolgál, rendszerint 3-6 óráig tartó operációról van szó.

Robert Fico a múlt héten csütörtökön egy előre nem tervezett kivizsgálás miatt került kórházba. A szlovák kormányfőt megfigyelésen benntartották, de sem állapotáról, sem diagnózisáról nem közöltek információkat, a miniszterelnök családjának kérésére hivatkozva. Hivatalos forrásokból korábban csak annyi került napvilágra, hogy Robert Ficón kórházi tartózkodása idején kardiológiai kivizsgálások sorát hajtották végre. Meg nem erősített lapinformációk szerint Fico akut koszorúér-szindróma miatt került kórházba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.