Sikerült felszámolni az Iszlám Állam egyik sejtjét

Igaz, nem a tevékenységi területe közelében, hanem Észak-Afrika nyugati végein.

MTI
2016. 04. 29. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A központi nyomozó irodának sikerült felszámolnia 2016. április 29-én egy háromtagú, Nadorban működő terrorista sejtet, amely magát Iszlám Államnak nevezte” – olvasható a tárca közleményében.

A marokkói belügyi tárca március végén is beszámolt egy terrorcsoport felgöngyölítéséről, amelynek kilenc tagja az Iszlám Állam líbiai ágával volt kapcsolatban, és terrortámadásokra készült az országban.

A marokkói központi nyomozó iroda igazgatója a sajtónak az év elején azt mondta, hogy Észak-Afrikában „Líbia elsőrangú hely a dzsihadisták számára, mivel megvetette ott a lábát az IÁ, amely fenyegetést jelent a Magreb régióra és a földközi-tengeri térség országaira”.

A marokkói hatóságok közlése szerint 2002 óta több mint 152 „terrorista sejtet” számoltak fel, ezek közül 31-et 2013 óta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.