Berlin alatt robognak az Éjjeli Farkasok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Idén is komoly diplomáciai feszültség kísérte az orosz motorosok második világháborús emléktúráját.

Stier Gábor
2016. 05. 09. 9:45

A farkasokat útjukon végig segítették a helyi motorosklubok, s a Moszkvából harminc járművel induló konvoj Berlinig jócskán felduzzadt. Így azt is gyorsan megoldották, hogy a lengyel határon feltartóztatottak is eljussanak Berlinig. E csoport vezetője, Andrej Bobrovszkij két nappal később már Pozsonyból üzente büszkén, hogy bejutottak az unióba. Belaruszból repülőn érték el a szlovák fővárost, ahonnan bérelt motorokon folytatták útjukat, s Brnóban egyesültek a szárazföldön haladókkal. Ekkor már vagy száz motor dübörgött Berlin irányába, útközben minden orosz és szovjet emlékhelyen főhajtással és koszorúzással fejezve ki tiszteletüket. Vezetőjük, a Sebész eközben Szentpéterváron a Sztálingrádot védő elődeikre emlékezve nyitotta meg a motorosszezont, Moszkvában megtartották a katonai parádé főpróbáját, s több százezren készülődtek a világ 39 országában, hogy a Halhatatlan ezred névvel indított akcióban tisztelegjenek a második világháború ismert és névtelen hősei előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.