Kiengedték a kórházból Ficót

A kormányfő szívműtéten esett át.

MTI
2016. 05. 01. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovák miniszterelnök otthonában folytatja a műtét után számára előírt gyógykezelést. Robert Fico hazaengedésének híréről a szlovák miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán is beszámoltak, az ott írt bejegyzésben a kormányfő köszönetét fejezte ki a kórház dolgozóinak és „csúcsintézménynek” minősítette a kórházat, ahol eddig kezelték.

Ez utóbbi azért számít érdekesnek, mivel az ország alig negyed évszázados történetében többször is előfordult, hogy például az államfők külföldön kezeltették különböző betegségeiket. Ezen esetek kapcsán a sajtó egy része többször is feszegette a hazai egészségügyi intézmények minőségének kérdését. Ugyanakkor a közvélemény mindezt az elitizmus egyfajta megjelenésének látta, és leginkább negatívan értékelte. Legutóbb tavaly, Andrej Kiska esete keltett negatív visszhangot, amikor a szlovák államfő egy szokványos csípőprotézis-műtétet Csehországban végeztetett el.

Robert Fico április 14-én váratlanul, előre nem tervezett kivizsgálás miatt került a Szív- és Érrendszeri Megbetegedések Intézetébe, ahol a múlt hét pénteken sikeres szívműtétet hajtottak végre rajta, meg nem erősített lapértesülések szerint szívkoszorúér-műtéten esett át. Az operációról és Robert Fico diagnózisáról további részleteket a család kérésére nem hozott nyilvánosságra a kórház.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.