Orbán az illiberális demokrácia építésze

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ezt nem mi mondjuk, hanem a francia Le Monde.

MTI
2016. 05. 10. 14:20

A lap külön interjút is közölt Jacques Rupnikkal, az egyik legjelentősebb francia Közép-Európa-szakértővel, aki szerint Magyarországon és Lengyelországban a demokrácia visszafejlődik, a jogállam megkérdőjeleződik, a közigazgatás politikai semlegessége megszűnőben, a közmédia politikai irányítás alatt áll. A politológus kiemelte, hogy populista és nacionalista irányzatok máshol is vannak a világban, „Kelet-Európában” viszont ezek kormányoznak.

A Politico című hírportál egy friss tanulmányra hivatkozva azt írta, hogy Magyarország az uniós tagság egyik legfőbb haszonélvezője, az ország állampolgárai ugyanakkor az Európai Uniót legkevésbé értékelők között vannak. Magyarország nagyon magas pontszámot ért el a strukturális kohézió területén, gazdaságilag például sokat profitált az uniós tagságból, alacsonyak viszont a kohéziónak az egyének szintjén is érezhető hatásait tükrözni hivatott mutatók, ami azt sugallja, hogy a magyarok kevéssé tartják fontosnak az európai integrációt – derült ki a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) nevű elemzőközpont Kohéziós monitor című tanulmányából.

„A tényszerű helyzet és annak társadalmi megítélése közötti ellentmondás sehol nem látható annyira élesen, mint Magyarországon”

– mondta Josef Janning, az ECFR berlini irodavezetője, a tanulmány egyik szerzője. Úgy véli, hogy a magyarországi adatok a politikából való teljes kiábrándultságot jelezhetik. „Az a benyomásom, hogy az ország soha nem tudott felépülni a trianoni békeszerződés évszázados traumájából” – vélekedett az európai agytröszt munkatársa. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az Európai Unió bírálata a politikai fősodor részévé vált Magyarországon. „Jelentős a csalódottság a politikában, ugyanakkor magas az EU-kritikus pártok támogatottsága” – közölte Josef Janning a hírportállal.

Magyarország ellenpéldájaként Írországot jelölték meg a tanulmányban. Dublinnak a 2010-ben kapott uniós mentőcsomag értelmében szigorú megszorító intézkedéseket kellett végrehajtania, az Európai Unió társadalmi megítélése azonban ennek ellenére rendkívül pozitív maradt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.