Több ezer embert végzett ki az Iszlám Állam

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az áldozatok között nemcsak nők és gyermekek vannak, hanem a terrorszervezet saját tagjai is.

Majláth Ronald
2016. 05. 02. 16:24

Beszámolt arról is, hogy a kivégzéseket időnként tizenhárom éves gyermek katonákkal végeztetik el. Máskor egy testvérpár egyik tagját kényszerítették arra, hogy ölje meg a másikat, mert felmerült, hogy az kémkedett.

Az IÁ egyébként előszeretettel végzi ki nyilvánosan az ellenségeit, a gyilkosságokat többnyire filmre is veszik, hogy később propagandaként használják. Erre példa a négyéves Isa Dare esete is, akit a hóhérok arra használtak, hogy maga hajtsa végre egy autóba zárt csoport kivégzését. A szakértők szerint az ilyen brutális kivégzésekkel az IÁ meg akarja félemlíteni a Nyugatot és az ellenségeit, és az esetleges ellenállásnak is elejét akarja venni, amely a terrorkalifátus területén történne.

Az OSDH legfrissebb összesítései szerint a kivégzett áldozatok többsége a civilek közül kerül ki, az ő számuk ma már 2230-nál tart. Utánuk következnek a kormányerők és a kormányhoz hű milíciák tagjai, akiket az összecsapások során ejtettek foglyul, közülük 1100-at kivégeztek. Érdekes módon az IÁ a saját tagjait sem kíméli, közülük 400-at éppen a valamikori elvbarátaik gyilkoltak meg. Az áldozatok között olyan külföldi fegyveresek is vannak, akik a terrorszervezet soraiban harcoltak, de később megpróbáltak visszatérni a hazájukba. Végül pedig nem feledkezhetünk el arról a 300 lázadóról vagy An-Nuszra-tagról sem, aki az IÁ kezére került, és a szélsőséges dzsihadisták mészárszékén végezte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.