Később, a szomáliai polgárháború idején a frontról tudósító tévécsatornák révén már az egész világ megismerhette a lázadók által használt pickupokat. Az egyik hadúrnak, Mohammed Farrah Aididnak például 30 ilyen járműve is volt, ami egyben a hatalmát is szimbolizálta. Később pedig, amikor 1996-ban életét vesztette a lázadóvezér, a holttestét is egy Toyota pickuppal vitték el a temetésre.
Nem tartott sokáig, hogy a reguláris erők is hadrendbe állítsák a Toyotákat: Afganisztánban az amerikai speciális erők sokáig használták ezeket, a tálibok által házilag készített robbanóeszközök miatt később visszatértek a páncélozott járművekhez. Az afgán kormánycsapatok viszont továbbra is üzemben tartják a Toyotákat, csakúgy mint az iraki rendőrség, amelyet a Szaddám-rezsim megdöntése után az amerikaiak ajándékoztak meg ezekkel a járművekkel.
A líbiai polgárháború idején mind a Kadhafi-párti erők, mind pedig a rendszer elleni lázadók használták a fegyverekkel felszerelt pickupokat, ugyanis ez bizonyult a legideálisabb eszköznek arra, hogy gyorsan megjelenjenek, illetve gyorsan eltűnjenek a sivatagban a harcoló katonák.
Mindezek után nem véletlen, hogy a szíriai felkelők is előszeretettel használják ma a Toyotákat, amelyeket leggyakrabban géppuskákkal és légvédelmi fegyverekkel szerelnek fel. Sokatmondó, hogy amikor felmerült, hogy a Szabad Szíriai Hadseregnek mire is van szüksége, az amerikaiaktól Toyota Hiluxokat kértek, akik 43 ilyen gépjárművet le is szállítottak nekik.
De az Iszlám Állam sem tétlenkedett: propagandavideóin egyre többször tűntek fel a Toyota dzsipjei, ezért az amerikai államkincstár még tájékoztatást is kért a gyártótól arról, hogyan juthatott a terrorszervezet ezekhez az eszközökhöz. A japán autógyár szóvivője akkor jelezte: lehetetlen nyomon követni a harmadik fél által ellopott vagy más módon megszerzett járművek sorsát, miközben a szabályzatuk szigorúan tiltja, hogy olyanoknak adják el az autóikat, akik valószínűleg félkatonai vagy terrorista célokra alakítják majd át azokat.
