Britek százai igényelnek ciprusi állampolgárságot

Vannak olyanok kérvényezők, akiknek az ükszülei származtak Ciprusról, amely akkor még brit gyarmat volt.

MTI
2016. 06. 30. 21:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A britek így szeretnének egy másik uniós ország állampolgárságához jutni, hogy az Egyesült Királyság kilépésének esetén is legyen uniós állampolgárságuk, és megmaradjon minden joguk, ami azzal jár.

A ciprusi tévé az ország illetékes bevándorlási hatóságaira hivatkozva ismertette, hogy múlt péntek óta naponta 300 állampolgársági kérvényt nyújtottak be. A kérvényezők között olyanok is vannak, akiknek az ükszülei származtak Ciprusról, amely akkor még brit gyarmat volt – mondta Andreas Papaevripides, a Nagy-Britanniában élő ciprusiak egyesületének elnöke. Sokan közülük már teljesen „elangolosodtak” – tette hozzá.

Ciprus 1960-ig volt brit gyarmat. Több ezer ciprusi felmenőkkel bíró ember él Nagy-Britanniában. Akinek pedig az egyik szülője vagy nagyszülője ciprusi származású, az gyorsan megkaphatja a földközi-tengeri szigetország állampolgárságát.

A Ciprusi Köztársaság 2004 óta tagja az Európai Uniónak.

Múlt csütörtökön abrit választók szűk többsége úgy döntött, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.