Ismét tízezrek tiltakoztak Lengyelországban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az emberek a tavaly hivatalba lépett kormány intézkedései miatt mentek utcára.

MTI
2016. 06. 04. 19:44

„Külön, felaprózva szoborpark leszünk, és nem a remény és a gyarapodás kontinense” – szögezi le a levél, melyet Kwasniewski és Komorowski mellett Lech Walesa korábbi elnök, a Szolidaritás egykori vezetője, valamint Wlodzimierz Cimoszewicz, Andrzej Olechowski és Radoslaw Sikorski egykori külügyminiszterek is aláírtak.

Közben szintén szombaton Jaroslaw Kaczynski, a jobboldali kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) vezetője a párt aktivistái előtt arról beszélt, hogy Lengyelországnak joga van ahhoz, hogy megváltozzon, s olyan helyet építsen, amely jobban kedvez a lengyelek túlnyomó többségének.

Kaczysnki arról beszélt, hogy különbség van jogállam és demokratikus jogállam között, s a „dokumentumokban, főleg az uniósokban” az utóbbira nincs utalás. A politikus hangsúlyozta, hogy „életünk szabályozása” a parlament és a nemzet által választott elnök feladata, ez a két intézmény hivatott törvényeket alkotni a társadalmi és közélet szabályozására. „Vagyis ha demokratikus jogállamról beszélünk, akkor egyetlen állami hatóság, még az alkotmánybíróság sem hagyhatja figyelmen kívül a törvényeket” – húzta alá a pártelnök, aki hivatalosan semmilyen állami tisztséget nem visel.

Jaroslaw Kaczynski úgy véli, hogy az alkotmánybírák kinevezésének, valamint az alkotmánybírósági törvény módosításának figyelmen kívül hagyásával a taláros testület más hatóságok fölé helyezte magát, mintha önkényesen járhatna el. A pártvezér mindemellett a szuverenitás fontosságát hangsúlyozta.

A PiS tavaly év végén a rendszerváltás utáni Lengyelország történetében példátlan módon abszolút többséget szerzett a törvényhozásban, így egyedül kormányozhat. Az új parlament részben figyelmen kívül hagyta, hogy a korábbi törvényhozás új alkotmánybírákat választott, ezért újakat nevezett meg, s a szintén a PiS soraiból megválasztott elnök csak utóbbiakat nevezte ki. Az alkotmánybíróság szerint a korábbi és a PiS-többségű parlament is megsértette az alkotmányt, a kormány azonban megtagadta a bírák döntésének közzétételét. A taláros testületet érintő döntéseket az Európai Bizottság is kifogásolta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.