Maradáspárti győzelmet jósol a legfrissebb kutatás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Ipsos MORI szerint nem lesz brexit. A k kutatók megosztottak a kérdésben, a bukik nyugodtak.

Ruzsbaczky Zoltán
2016. 06. 23. 10:49

A területi megoszlás kapcsán elmondható, hogy London, illetve Skócia abszolút uniópártiak (utóbbi esetében már fel is merültek találgatások egy esetleges újabb függetlenségi népszavazásról, mert maradnának az Európai Unióban), de van egy-két ilyen szeglet Észak-, és Nyugat-Angliában is. Skóciával ellentétben Wales kiegyenlített terep, a kilépéspártiaknak pedig leginkább Kelet-Angliában áll a zászló. Természetesen az ország területének túlnyomó részén rendkívül kiélezett a küzdelem, bármi megtörténhet, illetve annak az ellenkezője is.

Pártpreferenciák terén nincs meglepetés: a brexit legnagyobb támogatói azok, akik a 2015-ös parlamenti választásokon az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjára (UKIP) szavaztak (90 százalék feletti arányban vannak körükben az elszakadni vágyók), utánuk jelentősen lemaradva a konzervatívok (70 százalék környékén), majd a Skót Nemzeti Párt hívei 50-60 százalék között. Az unióban maradás legfőbb támogatói természetesen a munkáspártiak és a liberálisok.

A felmérések szerint minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál inkább a maradás mellett áll, és kiderült az is, hogy a kilépésre főleg az idősebb generációk mutatnak nagyobb hajlandóságot.

A fogadóirodák viszont egyáltalán nem látják olyan szorosnak a versenyt, mint a közvélemény-kutatók. A Ladbrokes szerdai számai szerint háromszor akkora esélye van annak, hogy a szigetország az unió része marad, mint hogy szakít Brüsszellel, hasonló véleményen van többek közt a Bet365 és a SkyBet is. A Betdaq és a Matchbook a legszkeptikusabbak, de még ott is csak 1,3-szoros pénzt fizetnek (egyszerű példával élve: ha valaki 1000 forinttal fogad, 1300-at nyerhet), ha a maradáspártiak nyernek csütörtökön.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.