A brexit miatt lemond a kilépéspárti Nigel Farage

Az euroszkeptikus UKIP vezére úgy érzi, a brexittel elérte a csúcsot, ezért távozik a párt éléről.

VZ
2016. 07. 04. 9:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nigel Farage alig két héttel azután mondott le most az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja elnöki posztjáról, hogy a szigetország lakói megszavazták az Európai Unióból való kilépést.

Az euroszkeptikus párt vezetője bejelentése kapcsán közölte: ennél lehetetlenség lenne többet elérni. Farage Londonban jelentette be, hogy távozik a szervezet éléről, melynek 1999 óta EP-képviselője volt.

„Most úgy érzem, elvégeztem a dolgomat, és többet nem tudnék elérni” – jelentette ki, döntését pedig véglegesnek nevezte. Mint mondta,

a kilépéspártiak győzelme a népszavazáson a maximum, amit elérhetett,

hiszen ő mindig is egy független nemzetet szeretett volna, nem pedig politikai karriert – közölte.

A UKIP most jó helyzetben van, ő pedig továbbra is támogatni fogja, a párt legjobb napjai szerinte csak most, a brexit után következnek, ha a kormány és a Munkáspárt eleget veszít a dolgon.

Douglas Carswell, a párt egyetlen parlamenti képviselője egy napszemüveges szmájlival reagált Farage bejelentésére Twitteren. Ő egyébként nem volt nagy barátja a lemondott pártvezérnek, Farage korábban a párt értékeivel szemben állónak tartott politikus kizárását is sürgette.

Ismert, David Cameron miniszterelnök, aki meghirdette a kilépéshez vezető népszavazást, szintén a lemondás mellett döntött, igaz, Farage-éitól merőben eltérő okokból. Ugyanis a brexitre láthatóan még a kilépéspárti britek sem készültek fel: tízezrek tüntettek Londonban a kilépés ellen a minap, gazdasági szakértők és elemzők hüledeznek a szigetország távozásának várható hatásai miatt, és jogászok találgatják, mégis hogy lehetne kivitelezni egyáltalán az EU történetében példátlan kilépést, amely egyébként az EU erőviszonyait is alaposan átrajzolja, és egy sikeres kilépés másokat is távozásra biztathat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.