A német lapoknak nem tetszik Merkel tárgyilagos modora

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Vegyesen fogadta a német sajtó a kancellár állásfoglalását.

MTI
2016. 07. 29. 11:26

A kancellár kilenc pontból álló biztonságpolitikai programot terjesztett elő, amelyet kételkedve fogadott a sajtó. Például a Bild című lap szerint erősen kétséges, hogy a javasolt ellenszer „placebó vagy gyógyszer”. Valamennyi részletesebb elemzés kimutatta, hogy a program mindössze egy teljesen új elemet tartalmaz: ez a kancellár által elsőként említett pont, amely szerint ki kell alakítani egy korai előrejelző rendszert a radikalizálódó menekültek kiszűrésére, mert a Würzburgnál és az Ansbachban elkövetett merénylet elkövetőjét sem ismerték a hatóságok.

A második pont a létszámfejlesztés és a felszereltség javítása a rendőrségnél, ami már nagyban zajlik.

A harmadik egy új hatóság felépítése, amely az internetes bűnözéssel foglalkozik, és főleg a titkosított digitális kommunikációra összepontosít. Ez az Információtechnológiai Biztonsági Központi Hivatal (Zentrale Stelle für Informationstechnik im Sicherheitsbereich – ZITIS) nevű, a szövetségi belügy alá rendelt szerv, amelynek megalakításáról már döntött a kormány.

A negyedik a hadsereg bevonása a terror elleni küzdelembe belföldön. Erről a Bundeswehr középtávú fejlesztéséről szóló, július közepén elfogadott kormányzati stratégia is rendelkezik, és Ursula von der Leyen védelmi miniszter már az utóbbi napok támadásai előtt bejelentette, hogy a hadsereg közös terrorelhárító gyakorlatokat kezd a rendőrséggel.

Az ötödik az iszlamista terrorizmus tudományos kutatásának támogatása, ami a kommentárok szerint legfeljebb új súlyponti elemnek tekinthető.

A hatodik és a hetedik pont nem csak német hatáskörbe tartozó, szintén nem új elemekről, az uniós szintű biztonsági, hírszerzési együttműködés javításáról és a fegyvertartási szabályok uniós szabályozásáról szól.

A nyolcadik pont az Egyesült Államokkal és más EU-n kívüli partnerekkel folytatott együttműködés szorosabbra fűzése a terror elleni harcban, ami igen régi gondolat.

A kilencedik pont a jogosulatlan menedékkérők következetesebb kitoloncolása az országból, ami szintén nem új felvetés, a megvalósítás viszont igen nehéz.

A parlamenti ellenzék mindkét pártja bírálta a tervet, a Baloldal és a zöldek is azt emelték ki, hogy kimaradt belőle menekülésre késztető, újabb menekülthullámok megindulásával fenyegető okok megszüntetését szolgáló erőfeszítések ügye.

A legnagyobb Bundestagon kívüli párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik alelnöke, Alexander Gauland már a tájékoztató előtt egy nappal, szerdán rögzítette pártja álláspontját, sürgette, hogy a támadások miatt egyelőre ne engedjenek be az országba több muzulmán vallású menedékkérőt. A politikus a kancellár tájékoztatója után közölte: nem kilencpontos Merkel-tervre, hanem „Merkel-ellenes intézkedési csomagra van szükség országunk megmentéséhez”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.