Az auschwitzi haláltáborban imádkozott Ferenc pápa

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szentatya a lengyel kormányfő kíséretében látogatott Auschwitzba.

MTI
2016. 07. 29. 11:11

A 130. zsoltár héber változata után Markowa község katolikus plébánosa lengyel fordításban olvasta fel a szöveget. A kelet-lengyelországi Markowában a második világháború alatt a nácik a nyolcgyermekes lengyel Ulma családot kivégezték zsidók rejtegetése miatt, a pénteki ünnepségen jelen voltak a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet által a Világ Igaza címmel kitüntetett Ulma házaspár rokonai is.

A katolikus egyházfő az ima után 25, a Világ Igaza címet viselő személlyel találkozott, mindegyikkel kezet fogott. A birkenaui emlékműnél jelen volt a haláltáborok több túlélője is.

Péntek kivételével – amikor csak Ferenc pápa és korlátozott számú küldöttség látogatott Auschwitzba – a keddtől vasárnapig tartó krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó résztvevői is elzarándokolnak az auschwitzi múzeumba. Az intézmény 400 ezer zarándoknak teszi lehetővé a látogatást. Az auschwitzi koncentrációs tábort 1940-ben hozták létre a nácik eredetileg lengyel foglyok részére. Az Auschwitz II. – Birkenau koncentrációs tábor két évvel később jött létre.

Az auschwitzi múzeum szakértői hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszik a táborkomplexumba deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük. A haláltáborban meggyilkolt, elpusztult emberek száma legalább 1,1 millió volt. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret, ők alkották a zsidók legnépesebb csoportját, s nagy többségüket órákkal megérkezésük után a tábor gázkamráiban elpusztították.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.