Éhségsztrájkolnak a migránsok Szerbiában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A több száz migráns nagyrészt a Bulgáriában tapasztalt rossz bánásmód miatt tiltakozik.

MTI
2016. 07. 22. 14:27

A tiltakozók angol nyelvű transzparenseket tartanak maguk előtt, ezekre írták fel követeléseiket, illetve gondjaikat, az éhségsztrájk jeleként sebtapasszal és ragasztószalaggal ragasztották le a szájukat.

A pályaudvar melletti parkban fokozták a rendőri jelenlétet.

A hivatalos adatok szerint Szerbiában valamivel kevesebb mint 3000 migráns tartózkodik jelenleg, 200-300-an lépnek be az országba mindennap, ám csak néhányan tudnak tovább menni.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pénteki jelentése szerint 250 ezer migráns és menedékkérő érte el Európát az idén. Joel Millman, a genfi székhelyű IOM szóvivője szerint az idén eddig 2977 bevándorló vesztette életét a Földközi-tengeren. Hozzátette: a 3000-es lélektani határ elérése 2016-ban előbb történt, mint a migrációs válság korábbi négy évében. Millman rávilágított: ezt a határértéket a 2014. évben szeptemberben, tavaly pedig októberben érték el.

Majdnem az összes idei haláleset a Líbia és Olaszország között húzódó veszélyes migrációs útvonalon történt, míg a jóval rövidebb tengeri úton, Törökország és a görög égei-tengeri szigetek között „szinte eltűnt ez a jelenség” – tette hozzá.

Millman szerint a március végétől eltelt négy hónapban naponta 20 – javarészt a Szaharától délre eső területekről érkező – migráns vesztette életét Észak-Afrika és Olaszország között.

Bulgária erős migrációs hullámtól tart a szomszédos Törökországban történt sikertelen puccskísérlet és az annak nyomán elrendelt rendkívüli állapot nyomán – fejezte ki aggodalmát Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök pénteki televíziós interjújában Szófiában. A belátható jövőben, de középtávon is „semmi jóra nem lehet számítani” – vélekedett a kormányfő. „Déli szomszédunk gazdasági válságba süllyed, és aligha tudja majd ellátni a területén élő nagyjából hárommillió menekültet” – tette hozzá. A bolgár kormányfő szerint a közös határ török oldalán már most jelentős migrációs mozgás tapasztalható.

Emellett Boriszov bírálta az EU–török menekültügyi egyezményt is, amely a migrációs hullám feltartóztatását célozza. A megállapodás csak papíron létezik, ugyanis nem hajtják végre – vélekedett a bolgár miniszterelnök. A helyi hatóságok naponta 150-200 illegális bevándorlót tartóztatnak fel a bolgár–török határon, akik Nyugat-Európa felé igyekeznek – fűzte hozzá. „Ezért a határellenőrzést tovább erősítettük, és készen állunk sűrűbbé tenni járőrözésünket a görög határon is” – közölte Boriszov.

A bolgár kormányfő bejelentette: augusztus 24-én találkozik Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A találkozót követően román kollégájával, Dacian Ciolos miniszterelnökkel együtt Berlinbe utaznak, ahol tanácskozni fognak Angela Merkel német kancellárral.

Csehország várhatóan rendőröket küld Magyarországra, akik segíteni fognak a schengeni határ védelmében, míg a cseh rendőrök hasonló macedóniai küldetését szeptemberig meghosszabbítják – közölte Milan Chovanec cseh belügyminiszter pénteken Prágában. Chovanec szerint 50 cseh rendőr mehetne Magyarországra szeptemberben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.