Ferenc pápa a „migráció összetett jelenségéről”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Készen kell állni a háborúk és az éhség elől menekülők befogadására – mondta a katolikus egyházfő.

MTI
2016. 07. 27. 18:01

A pápa kifejtette: a lengyel nemzet ebben a két esetben megmutatta, „hogyan lehet fejleszteni a jó emlékezetet, és hogyan lehet elutasítani a rosszat”.

Andrzej Duda üdvözlő beszédében elmondta: a lengyelországi pápazarándoklat „azt a jót tartalmazza, amelyre annyira nagy szükség van a mai világban”. „E világ láttán újból kiáltani szeretnénk »szálljon le a te lelked, és újítsa meg a föld színét«” – utalt Duda II. János Pál azon legendás szavaira, amelyeket a néhai pápa első lengyelországi zarándoklata során mondott, és melyeket sokan a kommunizmus bukásának előjeleként értelmeznek.

Ferenc pápa ötnapos lengyelországi látogatásán részt vesz a kedden megnyitott, vasárnapig tartó krakkói Ifjúsági Világtalálkozón (IVT). Ez a rendezvény a katolikus egyházfő által meghirdetett Irgalmasság Szentévébe illeszkedik. A programsorozat hétvégi csúcseseményeire – a Krakkó melletti Brzegiben létesített, Irgalmasság Kampuszának elnevezett mezőn szombaton kezdődő éjjeli virrasztásra és a vasárnapi szabadtéri pápai szentmisére – mintegy másfél millió résztvevőt várnak. Az ITV-t szigorú biztonsági intézkedések kísérik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.