Hillary Clinton hivatalosan is Trump ellenfele

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A volt first lady elfogadta az elnökjelöltséget a demokraták konvencióján.

MTI
2016. 07. 29. 4:40

Hillary Clinton összességében optimista képet festett Amerikáról, és sok mindent ígért általánosságban: munkahelyeket, gazdasági fellendülést, ingyenes felsőoktatást, a Wall Street és a nagyvállalatok nagyobb tehervállalását, vagyis megadóztatását. Konkrét ígéret csak az alkotmánybíróság szerepét ellátó szövetségi legfelső bíróság új tagjainak kinevezéséről hangzott el, valamint arról, hogy akár még alkotmánymódosítást is kezdeményezne, hogy felszámolja a United Citizens nevű konzervatív politikai csoportot. Igyekezett megnyugtatni a fegyvertartás híveit afelől, hogy „nem akarja elvenni a fegyvereiket”.

Clinton – csakúgy, mint a konvención korábban beszédet mondó demokrata párti „nagyágyúk” – éles különbséget tett a Republikánus Párt tagjai között. Dicsérte John McCain arizonai szenátort, hősnek és hazafinak nevezte, aki szerinte megérdemli a demokraták megbecsülését. Trump korábban élesen bírálta az arizonai politikust.

Szónoklata előtt Hillary Clintont leánya, Chelsea mutatta be, és azt mondta, nagyon büszke rá.

Az este és a délután folyamán kormányzók, volt kormányzók, képviselők, helyi politikusok és Hillary Clintonnal rokonszenvező „magánemberek” mondtak beszédet, valamennyien meleg szavakkal méltatva az elnökjelöltet. A politikusok – mint például Andrew Cuomo, New York állam kormányzója és Jennifer Granholm, Michigan volt kormányzója – sok időt és figyelmet szenteltek Donald Trump ostorozásának.

Egy texasi képviselő, Joaquín Castro, akinek a nagyszülei Mexikóból vándoroltak be az Egyesült Államokba, saját életének példáját felidézve támadta Donald Trump bevándorlási politikáját, Khizr Khan pakisztáni gyökerű, Virginiában élő amerikai családapa pedig – aki fiát veszítette el 2004-ben Irakban – arról beszélt, hogy büszke amerikai muzulmán.

Ismeretes, Donald Trump a múlt pénteken fogadta el a Republikánus Párt elnökjelöltségét a párt konvencióján. A több mint egyórás beszédben Trump élesen és folyamatosan támadta Hillary Clintont.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.