Hivatalosan is Trump a republikánusok elnökjelöltje

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az extravagáns üzletember szerint nem kampány, hanem mozgalom élén áll.

MTI
2016. 07. 20. 4:49

„Az elnökválasztási folyamatnak ez a szakasza lezárult... mozgalom lett, de végig kell mennünk” az úton – fogalmazott Trump, aki azonban csak csütörtökön elmondandó beszédében fogadja el hivatalosan is az elnökjelöltséget.

Trump ezúttal nem szabadon beszélt, hanem súgógépről olvasta fel üzenetét. „Ezt a pillanatot soha nem felejtem el” – mondta, s hangsúlyozta, hogy „együtt történelmi eredményt értünk el”, mert a republikánus párt történetében soha ilyen sokan nem szavaztak egy jelöltre.

„Ismét naggyá tesszük Amerikát, novemberben győzni fogunk” – búcsúzott híveitől a republikánusok elnökjelöltje.

Rövid üzenete előtt Michael Mukasey, George W. Bush elnökségének igazságügyi minisztere, utána pedig Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője, Paul Ryan, a képviselőház elnöke, majd Chris Christie, New Jersey kormányzója mondott beszédet.

A közönséget Paul Ryan és Chris Christie villanyozta fel igazán. A képviselőház elnöke egységre szólította a republikánusokat, de egyúttal figyelmeztetett is: nem elég csak bírálatra építeni a programot. Óvta a republikánusokat – és az amerikaiakat általában – attól, hogy újabb négy évre demokrata párti elnököt válasszanak. Hangsúlyozta: fontos, hogy a republikánusok a kongresszusban győzelmet arassanak. Meggyőződésének adott hangot, miszerint a jövő évi évértékelőt már Donald Trump fogja elmondani.

New Jersey kormányzója, Chris Christie – aki valaha állama főállamügyésze volt – bejelentette, hogy beszédében „perbe fogja” Hillary Clintont. Szinte kizárólag Hillary Clinton politikáját ostorozta, azt fejtegette, hogy a demokraták várható elnökjelöltje egyáltalán nem alkalmas elnöknek. Ennek alátámasztására Clinton vélt külpolitikai tévedéseit hozta fel: egyebek közt Líbia mai helyzetéért a volt külügyminisztert tette felelőssé. Felszólításaira a konvenció résztvevői Clinton nevére mindannyiszor azt kiáltották kórusban, hogy „bűnös”, és azt skandálták: „csukják le”.

Chris Christie után lépett a pódiumra Donald Trump második házasságából született lánya, a nemrég diplomázott Tiffany, majd a milliárdos első házasságából született legidősebb fia, ifjabb Donald Trump.

A 22 éves Tiffany Trump rövid felszólalása az elnökjelölt méltatására összpontosított, az ifjabb Donald Trump azonban kifejezetten politikai beszéddel lepte meg a hallgatóságot. Hosszasan kárhoztatta Hillary Clintont, akinek esetleges elnökké választása szerinte olyan kockázat, amelyet az országnak nem szabad vállalnia.

A konvenció kedd esti utolsó „nagyágyúja” Ben Carson sebészorvos, Trump korábbi vetélytársa volt, aki a politikai korrektséget, a médiát és másokhoz hasonlóan Hillary Clintont ostorozta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.