Hollande: Tizenketten vannak még életveszélyben

A terrortámadással összefüggésben bírált Bernard Cazeneuve belügyminiszter teljes bizalmát élvezi.

MTI
2016. 07. 22. 15:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A veszély azonban még nem múlt el, és nem csak Franciaországban” – hangsúlyozta az államfő, és ismételten a lehetséges biztonsági rések kivizsgálását ígérte. Hangsúlyozta: teljes bizalmát élvezi a nizzai terrortámadással összefüggésben bírált Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.

A belügyi tárca vezetőjét az ellenzék azzal vádolja, hogy nem a tényeknek megfelelően adott tájékoztatást a rendőrség nizzai bevetéséről. A Libération című baloldali lap helyszíni felvételekre hivatkozva csütörtöki számában azt állította, hogy a tengerparti sétányt, amely autómentes övezetté alakult július 14-én este, és ahol harmincezren gyűltek össze a tűzijáték megtekintésére, a városvezetés egyetlen rendőrautóval zárta le, az országos rendőrség munkatársai pedig egyáltalán nem voltak jelen.

A belügyminiszter szerint ez nem igaz. Cazeneuve aláhúzta, hogy az országos kapitányság 64 rendőre segítette aznap a helyiek munkáját Nizzában. Hollande elmondta: ezzel összefüggésben a jövő héten várható a rendőrség belső vizsgálatának eredménye.

A nap folyamán nizzai hatóságok tiltakozásukat fejezték ki, amiért a francia rendőrség terrorellenes egysége azt kérte, hogy töröljék a térfigyelő kamerák felvételeit a merényletről. Egy névtelenséget kérő rendőrtiszt szerint a terrorelhárítók a felvételek kiszivárgásától tartanak, illetve szélsőségesek propagandacélokra használhatják fel a képsorokat. A város jogásza közölte: a felvételeket tíz nap elteltével amúgy is automatikusan törlik, de a nyomozóknak vannak másolataik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.