Isztambuli merényletek: újabb IÁ-tagokat fogtak el

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az őrizetbe vettek a gyanú szerint kapcsolatban álltak az elkövetőkkel.

MTI
2016. 07. 01. 12:38

A támadás éjszakáját követő napon, június 29-én volt a második évfordulója annak, hogy az Iszlám Állam alapítója, Abu Bakr al-Bagdadi kikiáltotta az összes muzulmán országának tekintett kalifátust. A terrorszervezet attól a naptól működik Iszlám Állam néven.

Efkan Ala török belügyminiszter legutóbbi parlamenti felszólalásában közölte: a török hatóságok csak idén már 1654 feltételezett IÁ-tagot vettek őrizetbe, köztük 791 külföldit. A korábbi előállításokkal együtt a számuk már 5310. Az őrizetbe vettek közül 663 személyt le is tartóztattak, köztük 371 a külföldi.
Mint mondta: Törökország 145 ország 50 177 állampolgárától tagadta meg a belépést, 3603 embert 98 különféle országból pedig kiutasított.

Ala hangsúlyozta: Ankara összesen 145 országgal cseréli ki az IÁ-ra vonatkozó információit. Az Iszlám Állam január közepe óta a nagyvárosokban elkövetett terrorcselekmények mellett a szíriai határ mentén fekvő török településeket is fenyegeti. Civilek tucatjai haltak már meg a becsapódó aknagránátoktól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.