A testület ítéletéből kiderül, hogy a bírák helybenhagyták az elnökválasztás érvényességét kétségbe vonó szabadságpárti beadványt, amely a szavazatszámlálás során elkövetett szabálytalanságokra hivatkozott – közölte az MTI.
Az osztrák államfőválasztás május 22-i második fordulójában szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt 50,35 százalékkal nyert, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben, akit a szavazásra jogosultak 49,65 százaléka támogatott. Van der Bellen alig több mint 31 ezer szavazattal előzte meg Hofert.
A szabadságpárti panasz szerint előfordult, hogy a megengedettnél előbb kezdték meg a levélben leadott szavazatok számlálását, esetleg nem az előírt módon csoportosították a voksokat, s olykor mindezt nem arra jogosult személy végezte. Néhány választókörzetben továbbá nem a megfelelő színű borítékot küldték ki a levélben szavazó választópolgároknak, így az a voks érvénytelennek vagy semmisnek számított. A bejelentés szerint a szabálytalanságok 570 ezer szavazatot érintenek, vagyis bőven átbillenhet a mérleg mintegy harmincezres nyelve. Az FPÖ panaszában olyan szabálytalanságokra is utalt, hogy nem osztrák állampolgárok és 16 év alattiak is leadhatták szavazatukat. Az alkotmánybírósági döntésben megemlítik azt is, hogy a belügyminisztérium idő előtt adott át információkat a választásokkal kapcsolatban az ORF közszolgálati médiatársaságnak, az APA hírügynökségnek és más médiumoknak is.
Az Österreich című lap már csütörtökön azt írta koalíciós körökből származó értesülésekre hivatkozva, hogy az osztrák kormány a második forduló megismétlésével számol. Már azt is tudni vélték, hogy szeptember 25-én vagy október 2-án szólítják urnákhoz a választópolgárokat.
Ugyanennek a lapnak beszélt Norbert Hofer arról is, hogy Ausztriában is szavazni kellene az unióból való kilépésről. „Amennyiben az EU nem saját alapértékeit tartaná szem előtt, és túlzottan központosított szövetséggé válna, továbbá Törökország is belépne az unióba, akkor, úgy gondolom, az osztrák állampolgárokat is meg kell kérdezni arról, hogy szeretnének-e továbbra is az EU-ban maradni” – mondta a lapinterjúban az elnökjelölt. Az osztrák politikus arról is beszélt, hogy nem döbbentette meg az Egyesült Királyság unióból való kilépéséről szóló népszavazás eredménye, hiszen demokratikus döntés volt, a választóknak pedig szerinte mindig igazuk van. „Most arra kell reagálnia az uniónak, hogy más országok polgárai is követhetik a brit példát” – jelentette ki.