Ő lehet a konzervatívok új vezére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Theresa May brit belügyminiszter nyerte a Konzervatív Párt vezetőválasztásának keddi első fordulóját.

MTI
2016. 07. 05. 18:56

A két legutóbbi felmérés ugyanis azt jelezte, hogy a tory párttagok 59-60 százaléka szeretné őt a Konzervatív Párt élén és a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban látni. Theresa May a teljes brit választópolgárságon belül is 50 százaléknyi támogatottságot tudhat magáénak.

„Amikor a brexites népszavazás után azt írtam: ennek az eredménynek most beláthatatlanok a következményei, egyvalamire nem gondoltam. Arra, hogy a győztesek nem lesznek hajlandók szembenézni ezekkel a következményekkel” – írta Gazda Albert hétfőn.

A pártvezetői és miniszterelnöki tisztségért induló pályázók mezőnye drámai fordulatok után alakult ki. Korábban ugyanis Boris Johnson, London előző polgármestere, a kilépést pártoló népszavazási kampánytábor egyik frontembere tűnt biztos befutónak, ám a kampánystáb másik vezetője, Michael Gove igazságügyi miniszter – aki előzőleg azt mondta, hogy nem indul az utódválasztási versenyben – az utolsó pillanatban Johnson ellen fordult, és bejelentette, hogy mégis pályázik.

Gove e döntése után Boris Johnson hatalmas meglepetésre bejelentette, hogy ő viszont nem indul a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért, így a miniszterelnöki posztért sem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.