Nagy vihart kavart ebben a hónapban, hogy harminc franciaországi településen is megtiltották a muszlim nőknek az egész testet fedő burkini viselését. A jelenségről mi is beszámoltunk szakértő segítségével, ahogyan arról is, hogy a francia Államtanács felfüggesztette a tilalmat az egyik riviérai üdülőtelepülésen.
Ám míg európai országok a szekuláris társadalmi berendezkedés megvédésén munkálkodnak, a kontinenstől keletebbre, azokban az országokban – így Törökországban, Izraelben és Indiában –, ahol a szekuláris állam eszméjét különféle formában, de egyre inkább kikezdi a vallásos jobboldal előretörése, ezzel éppen ellentétes folyamatok játszódnak le.
A harmincas évektől a fegyveres erők voltak a szekularizmus egyik letéteményesei Törökországban. Élen jártak a török közélet vallástól való megtisztításában, a szekularizáció egyik legláthatóbb eleme pedig az volt, hogy az öltözet nyugatias jelleget öltött a hadseregben.
Ezen változtatott az utóbbi években Recep Tayyip Erdogan államfő és az általa alapított politikai erő, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP): a török állam egyre elnézőbben viseltetik a tradicionális muszlim öltözékekkel, így a női arcot és testet takaró ruházatokkal szemben. 2010-ben az egyetemeken tették lehetővé a korábbi tilalom feloldásával az efféle ruhadarabok viselését, 2013-ban az állami intézményekben, 2014-ben pedig a középiskolákban tettek ugyanígy.
Erdogan sokszor átalakította már a hadsereg és a rendőrség vezetését, legutóbb a júliusi befuccsolt puccskísérletet követően rúgatott ki hozzá nem hű katonai és rendőri vezetőket tömegesen. Így már annyira nem meglepő, hogy ide is beszivárgott a kormányzat vallásos nacionalizmusa: a rendőrség engedélyezte a kötelékében szolgáló nőknek a hidzsáb viselését – írta a brit The Independent vasárnap. (Hasonló történt már Nyugaton is: a skóciai muszlim rendőrnők öltözékének is opcionális része lett a ruhadarab a közelmúltban, ahogy a vörös ruhás kanadai rangerek számára is lehetőség nyílik hidzsábot felvenni – ezekben az országokban azonban nincs és nem is volt a hadseregnek a szekularizációt kikényszerítő szerepe, mint Törökországban.)