Trump szerint soha nem volt ilyen jó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Legalábbis a pártegység és a kampány tekintetében. Ugyanakkor a baráti média is kiröhögte, s a közvélemény-kutatások is mást mutatnak.

MTI
2016. 08. 04. 6:37

A republikánus elnökjelöltet, Donald Trumpot élesen bíráló Khizr Khan korábban arról értekezett, hogy az amerikai alkotmányt felülírja a saría, az iszlám törvénykezés – ezt már a jobboldali Breitbart News hírportál közölte szerdán.

A cikk szerint a pakisztáni gyökerű amerikai ügyvéd, aki a múlt héten a demokraták philadelphiai konvencióján mondott beszédet, és a 2004-ben Irakban meghalt – az amerikai hadsereg hősi halottjaként számon tartott – fiára hivatkozva támadta Donald Trumpot, napok óta az amerikai közfigyelem homlokterében van. Az Észak-Karolinában élő jogász a philadelphiai pártgyűlés végeztével Washingtonba érkezett, s folyamatos szereplője az amerikai televíziós csatornáknak, ahol folyamatosan vádbeszédeket tart a republikánus elnökjelölt, Donald Trump ellen.

A Breitbart News most előhalászta Khan egyik korábbi írását, amelyben a jogász amellett érvelt, hogy az alkotmányt „mindig alá kell rendelni a saríának”.

A Clinton-kampánycsapat és az amerikai liberális sajtó által csak „pakisztáni amerikaiként” bemutatott Khizr Khan a saría törvénykezés doktrínájának szakértője. Szakértőként 1983-ban dicsérő szemlét írt egy könyvről, amely egy – Kuvaitban, az Emberi jogok az iszlámban címmel tartott – konferencia előadásait tartalmazta. Khan külön kiemelte a konferencia fő szónokának, Allah K. Brohinak a beszédét. Brohi iszlamista jogász és az akkori pakisztáni diktátor, Zia ul-Hak tábornok egyik legszorosabb tanácsadója és minisztere is volt. Zia ul-Hakot a tálibok szélsőséges mozgalmának „atyjaként” is számon tartják.

Elemzésében Khizr Khan csodálattal írt Brohi emberi jogokról vallott felfogásáról, amely szerint az iszlám törvényeit megsértők jogosan megölhetők, vagy megcsonkíthatók, s Brohi szerint a férfiaknak is joguk van „helytelenül viselkedő” feleségüket megverni. Brohi miniszterségének időszakhoz kapcsolódik a dzsihadisták inkubátoraiként számon tartott medreszék (Korán-iskolák) létrehozása és a saría bevezetése is – írta portál.

Khizr Khan, aki 1980-ban vándorolt be az Egyesült Államokba, nemcsak csodálattal írt Brohi jogfelfogásáról, hanem kifejezetten egyet is értett a saríáról vallott elveivel a portál szerint.

A Donald Trumpot az amerikai értékrend elárulásával is megvádoló pakisztáni-amerikai jogász szerint – mint ez az általa leírtak szövegösszefüggéséből egyértelműen kiderül – az emberi jogokat csakis a saría révén lehet garantálni. Erről Khizr Khan akadémiai értekezést is írt 1983-ban, miközben Szaúd-Arábiában folytatott kutatásokat, s elemzésében a Muszlim Testvériség nevű radikális iszlamista mozgalom két tudósát idézve érvelt – közölte a Breitbart News.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.