A friss reggeli adatok szerint a HDZ 61, a Szociáldemokrata Párt (SDP) irányította koalíció pedig 54 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A harmadik helyen újra az eddigi kormánykoalíció másik tagja, a Híd Függetlenek Listája (Most) áll 13 mandátummal.
Átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt az Élőlánc (Zivi zid) politikai szervezet, amelynek 8 mandátuma lehet, az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS), amely 4 parlamenti helyre számíthat, Milan Bandic zágrábi polgármester BM 365 nevű pártja, amely 2, valamint a Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetség (HDSSB), amely 1 mandátumban reménykedhet.
Andrej Plenkovic, a HDZ elnöke a választások éjszakáján megtartott beszédében kiemelte: nyitottak azon pártok iránt, amelyekkel hasonló a programjuk, és egyforma világnézetet osztanak. „Megteszek mindent, hogy a következő kormány stabil és Európa-orientált legyen, valamint hogy a választók érdekeit képviselje” – mondta. Hozzátette: már holnap összeül az elnökség, hogy megbeszélje a koalíciós tárgyalási folyamatokat.
Zoran Milanovic, az SDP elnöke kijelentette: Horvátországnak stabil kormányra van szüksége. „Ez nem volt szerencsés nap Horvátország számára, az elmúlt nyolc hónapban egy kísérlet részesei voltunk” – vélekedett. A baloldal vezetője szerint most Horvátország a legfontosabb, nem pedig a karrier és a hiúság.
Az előzetes adatok szerint sem a HDZ, sem az SDP nem tud majd kompromisszumok nélkül kormányt alakítani, mivel egyikük sem tud begyűjteni elegendő szavazatot. Az önálló kormányalakításhoz 76 képviselő támogatására van szükség. A mérleg nyelve ismét a Híd lehet.
Bozo Petrov, a Híd elnöke beszédében hangsúlyozta: garanciát kért azoktól, akik a kormányalakításhoz a Híd segítségét kérik. „Másoknak kell eldönteniük, hogy ők miért harcolnak. A Híd már elmondta, mit akar” – szögezte le. A harmadik legerősebb párt elnöke öt napot adott a vezető pártoknak, hogy elfogadják követeléseit. Petrov már korábban bejelentette, hogy pártja rögtön az első parlamenti ülésen hét törvényjavaslattal áll elő egyebek mellett a pártok finanszírozását és a választások demokratizálását illetően, és csak utána dönt az együttműködésről.
Végleges eredményeket hétfőn délután közöl a horvát választási bizottság.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!