Az idei konferencia azzal foglalkozik, hogy milyen válaszokat tudnak adni a nyugat-európai magyarok és a külhoni magyar szervezetek az utóbbi években tapasztalható magyar kivándorlás kihívásaira.
A konferencia súlyponti témai között szerepel, hogy mi módon tudják megszólítani az újonnan Ausztriába érkezőket, miképpen lehet megismertetni velük a külhoni magyar közösségeket. Megvizsgálják azt is, hogy az új generációnak fontos lehet-e új szervezetek alapítása.
A tanácskozás elé készült tájékoztató szerint az utóbbi évtizedekben, különösen az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozás óta több százezer magyar hagyta el Magyarországot.
Hollós József, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke az MTI-nek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a külhoni magyar közösségeket alapító, 1956-os generáció – mint fogalmazott – nincs kinek átadja a feladatokat. „Ezért fel kell mérni, hogy a most érkező fiatalok mennyire érdekeltek a közösségi és a szervezeti munkában” – jelentette ki az elnök. Hozzátette: felmerült a kérdés, hogy milyen módon tartható fenn az eddig végzett munka, van-e igény és szükség arra, hogy megmaradjanak a magyar szervezetek. Emlékeztetett arra is, hogy Burgenlandban egyre kevesebben vannak azok, akik megtartják a magyar identitásukat és nyelvüket. Jelenleg hetvenezer magyar dolgozik Ausztriában, de még többen vannak olyanok, akik mindezt hivatalos regisztráció nélkül teszik.
Az elnök tájékoztatása szerint Ausztriában 54 regisztrált magyar szervezet van, ezek közül nagyjából harminc működik aktívan.
Hollós József összegzése szerint a konferencia résztvevői megegyeznek abban, hogy az egész Európában tapasztalható elvándorlást a fennálló gazdasági különbségek miatt nagyon nehéz megfékezni. Meg kell azonban vizsgálni azt is, hogy ennek kiváltó oka csupán anyagi jellegű-e – hangsúlyozta Hollós József az MTI-nek.
A konferencia első napján lezajlott előadásokon az elvándorlás jelen állapotáról és sokrétűségéről volt szó. A vasárnapi programban többek között az integrációról és a szórványban élők magyar nyelvoktatásáról beszélnek majd. A kétnapos tanácskozást követően a résztvevők zárónyilatkozatot tesznek közzé.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!