A magyarok döntése nagyot fog szólni a világban

Magyarország hatpontos javaslatot terjeszt elő a migrációs csúcson – mondta a külügyminiszter.

MTI
2016. 09. 19. 15:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter elmondta: nagyon helyesnek tartja, hogy az ENSZ foglalkozik a bevándorlás kérdésével, tekintettel arra, hogy a migráció globális biztonsági kockázattá vált, és „itt az ideje, hogy érzelmileg túlfűtött viták helyett a józan ész talaján állva vitassuk meg ezt a kérdést”. A magyar álláspont szerint a nemzetközi jog talaján kell állni – jelentette ki, hangsúlyozva: a nemzetközi jog világosan kimondja, hogy a biztonságos élethez való jog alapvető emberi jog, de országok önkényes kiválasztása tartózkodás céljából nem tartozik az alapvető emberi jogok közé.

„Magyarország, amely komoly tapasztalatokat szerzett a bevándorlási válságban, hat javaslatot fogalmaz meg ezen a migrációs csúcstalálkozón” – tette hozzá a magyar diplomácia irányítója. Szerint e javaslatok fontosak annak érdekében, hogy nemcsak Európa, hanem a világ is megoldhassa ezt a globális biztonsági kockázatot.

Szijjártó Péter leszögezte: „Először is a kiváltó okokat kell kezelni, vagyis a segítséget kell odavinnünk ahol a baj van, és nem a bajt kell idehoznunk. Ezért nem szabad inspirálni azokat az embereket, akik Európa környékén mintegy 30-35 milliónyian vannak, hogy induljanak meg Európa irányába.”

Második szempontként azt fogalmazta meg: világossá kell tenni, a mindenfajta ellenőrzés nélküli bevándorlási hullám, amely a határok tömeges megsértéséhez vezet, elképesztő biztonsági kockázatot jelent, s lehetőséget adott a terrorszervezeteknek arra, hogy Európába juttassák a terroristáikat, ezáltal a bevándorlás minden idők legjelentősebb terrorfenyegetettségét hozta el Európában.

„Harmadrészt világossá kell tennünk, hogy minden országnak, minden államnak az a kötelessége, hogy megvédje a saját polgárait. Ezért be kell fejezni azt a képmutató és néha aljas vádaskodást, amelyet azon országokkal szemben folytatnak, amelyek megvédik a saját határaikat, s így a saját állampolgáraikat” – folytatta Szijjártó Péter, s hangsúlyozta: világossá kell tenni azt is, hogy az Európába érkezett illegális bevándorlók 90 százalékát valamifajta bűnbandák, embercsempészek hozták el, így az embercsempészet elleni küzdelmet folytatni kell.

Ötödikként a magyar diplomácia az ENSZ megelőző diplomáciájának erősítését javasolja annak érdekében, hogy a főleg Európa környékén kialakult krízisek, háborúk, fegyveres konfliktusok ne terjedjenek tovább. „Illetőleg be kell látnia főleg a nyugati világnak, hogy a demokráciaexport nagyon komoly veszélyekkel jár az olyan területeken, mint például a Közel-Kelet vagy Észak-Afrika, ahol egészen más kulturális, illetve vallási hátterű emberek élnek, mint például Európában vagy az Egyesült Államokban” – emelte ki a miniszter.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter hozzátette: meglátása szerint egyre nagyobb vákuum kezd kialakulni – s nemcsak Európában, hanem szerte a világban – a politikai elit és az emberek között a bevándorlás megítélésében. Míg az egyes országok politikai elitje hajlamos arra, hogy érzelmi kérdésként, képmutatóan közelítsen a bevándorlás kérdéséhez, addig az emberek egyre inkább biztonsági kihívásként élik meg ezt a helyzetet. Éppen ezért adja meg Magyarország a lehetőséget a magyar embereknek, hogy világosan elmondják a véleményüket a bevándorlásról.

„A magyar emberek egyértelmű döntése nagyot fog szólni Európában és a világban is, és világossá teszi, hogy innentől kezdve az emberek véleményét nem lehet semmibe venni” – fogalmazott Szijjártó Péter a betelepítési kvótákkal kapcsolatos október 2-ai népszavazásra utalva.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.