A tájékoztatás szerint a 19 felnőttet és 17 gyereket több különböző málagai, granadai és madridi befogadóközpontokban helyezik el.
Az elmúlt hónapokban összesen 552 menedékkérő érkezett a dél-európai országba, közülük 273-an Görögországból és Olaszországból, 279-en pedig törökországi és líbiai menekülttáborokból. Vannak köztük eritreaiak, irakiak és a Közép-afrikai Köztársaság állampolgárai is.
A befogadóközpontokban civil szervezetek közreműködésével megkapják a szükséges egészségügyi, pszichológiai, jogi és képzési segítséget.
Spanyolország több mint 17 ezer menedékkérő befogadását vállalta 2017-ig a menekültek áttelepítését célzó programban, amelyről tavaly szeptemberben döntöttek egyes uniós tagállamok.
A kezdeményezés 160 ezer Olaszországban és Görögországban partot érő menedékkérő áthelyezését irányozza elő Észak- és Nyugat-Európába. A program tavaly októberben vette kezdetét. Továbbá az Európai Unió és Törökország között májusban született újabb megállapodás értelmében a tagországok ugyanannyi menekültet vesznek át Törökországtól, mint amennyi illegális bevándorlót visszaszállítanak oda a görög szigetekről.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!