Egy szakértő a Reuters hírügynökségnek elmondta: egy ilyen földmozgás 20-30 kilotonnás atomtöltet felrobbantására utal, ez pedig a legerősebb atombomba lehet, amelyet Észak-Korea eddig felrobbantott. A dél-koreai védelmi tárca becslése szerint 10 kilotonna tnt pusztító erejének megfelelő nukleáris töltet robbant fel Észak-Koreában.
„Ez nem jó nap” – mondta a történtekről Jeffrey Lewis, a kaliforniai Middlebury Nemzetközi Tanulmányok Intézete szakértője.
Észak-Korea 2006-ban hajtotta végre első kísérleti atomrobbantását. Ha most is atombombát robbantott, akkor ez már az ötödik kísérleti atomrobbantása. Phenjan legutóbb januárban hajtott végre ilyen kísérletet, majd műholdat kísérelt meg felbocsátani számára tiltott ballisztikusrakéta-technológiával. Ezért és a januári kísérleti robbantásért a nemzetközi közösség minden korábbinál szigorúbb büntető intézkedéseket vezetett be Észak-Koreával szemben.
A Laoszban tartózkodó dél-koreai államfő bejelentette: megszakítja útját, és hazautazik. Pak Gun Hje elítélte a kísérleti atomrobbantást, melyet olyan provokációnak nevezett, mely csak szigorúbb szankciókat és mélyebb elszigeteltséget okoz Phenjannak, és a rendszer önpusztítását mozdítja elő.
A dél-koreai elnök Barack Obamával is beszélt telefonon a történtek miatt. Pak hivatala közölte: Szöul „sokkal szigorúbb szankciókat” követel Phenjan ellen, és „minden lehetséges eszközt” bevet, hogy rábírja Észak-Koreát, mondjon le atomambícióiról. Észak-Korea ötödik kísérleti atomrobbantása Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor „mániákus felelőtlenségéről” tanúskodik – közölte a Kék Ház.
Barack Obama jelezte, az Egyesült Államok megtesz mindent a két ország közötti egyezmény keretében, hogy védelmet nyújtson Dél-Koreának az észak-koreai fenyegetés ellen. Ez az amerikai atomernyő kiterjesztését is jelentené Dél-Koreára – fogalmazott az amerikai elnök hivatala. Obama közölte: bármely észak-koreai provokációnak „komoly következményei” lesznek. Josh Earnest fehér házi szóvivő elmondta azt is, hogy az amerikai elnök ismételten hangsúlyozta az Egyesült Államok eltökéltségét ázsiai és más szövetségesei védelmében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!