Liang Jang, a kínai haditengerészet szóvivője arról tájékoztatott, hogy a Joint Sea–2016 fedőnevű hadgyakorlaton hadihajók és tengeralattjárók, harci repülőgépek és helikopterek, illetve kétéltű járművek vesznek részt mindkét ország hadseregéből. Egyebek mellett védelmi és mentési feladatokat, tengeralattjárók elleni hadműveleteket fognak végrehajtani, míg a tengerészgyalogság lőgyakorlatot és partraszállást is végez.
A szeptember 19-ig tartó közös hadgyakorlat része a kínai–orosz „átfogó stratégiai koordinációs partnerség megszilárdítását és fejlesztését, a baráti és gyakorlati együttműködés elmélyítését” szolgáló éves programnak. A mostani immár az ötödik 2012 óta.
A múlt hónapban a kínai védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a hadgyakorlat nem irányul senki ellen sem. Hírügynökségek ezzel összefüggésben felhívják a figyelmet arra, hogy a Dél-kínai-tengeren számos olyan kis sziget és zátony van, amelynek hovatartozása vitatott, és egyszerre több térségbeli ország tart rá igényt.
A szóvivő nem közölte, hogy a mostani hadgyakorlatot a Dél-kínai-tenger mely részén tartják meg. A tavalyit két szakaszban bonyolították le: először májusban a Földközi-tengeren, augusztusban pedig a Nagy Péter-öbölben, a Clerk-foknál és a Japán-tengeren gyakorlatozott a két ország haditengerészete.
Ezért nem enged Peking
A Kínai Népköztársaság annak idején feltételekkel csatlakozott az ENSZ tengerjogi egyezményéhez (UNCLOS), erre hivatkozva tekinti jogalap nélkülinek azt a bírósági ítéletet, amely szerint országának nincs történelmi joga a dél-kínai-tengeri szigetvilág nagy részének birtoklására. Noha riválisai most azt mondják, Kína jogszerűtlenül járt el, annak idején volt lehetősége feltételeket szabni az egyezménnyel kapcsolatban. A hasonló esetek ugyan idővel politikai eszközök segítségével megoldódnak, a szigetek elvesztése viszont Kína érdekeit sérti, így rövid távon még csak a konszenzus kialakítására sincs túl sok esély – olvassa el az MNO.hu cikkét!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!