Az osztály bohóca robbantott Amerikában

Már úgy tűnt, hogy beilleszkedett az amerikai társadalomba, de végül más utat választott: a terrort.

Majláth Ronald
2016. 09. 20. 18:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tanulságos életutat futott be Ahmad Khan Rahami, akinek a gyanú szerint köze lehet az amerikai városokban a múlt hét végén történt, 29 embert megsebesítő robbantáshoz. A férfi élő bizonyíték arra, hogy a közel-keleti terrorszervezetek még az amerikanizálódott egykori honfitársaikra is óriási hatással vannak.

Rahami ellen egyelőre nem terrorcselekmény, hanem ötrendbeli, rendőrök ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat annak nyomán, hogy elfogásakor tűzharcba keveredett az egyenruhásokkal, és meg is sebesítette őket. Az ismerősei megdöbbentek: sosem gondolták volna, hogy Rahami erre lenne képes.

Ahmad Rahami 1988-ban látta meg a napvilágot Afganisztánban, a családja akkor költözött Amerikába, amikor ő még csak hétéves volt. A The New York Timesnak nyilatkozó, a Rahamikat jól ismerő Jonathan Wagner szerint a családfő a mudzsáhidok oldalán harcolt ugyan az afganisztáni háborúban a szovjetek ellen, de nem szerette a tálibokat, később pedig az Iszlám Államot egyenesen gyűlölte.

Ami a fiát illeti, őt sokáig nem különösebben érdekelte a politika, de még a vallás sem. Kamaszkori barátja, Amarjit Singh szerint Rahamit mindenki szerette a középiskolában, ahol okosnak, viccesnek és szerénynek tartották. Ő úgy látja, hogy a férfi tipikus bevándorló volt, aki két világ között egyensúlyozott: miközben a barátaihoz hasonlóan farmernadrágban járt és iskola után egy szupermarketben dolgozott, szerette az afgán zenét, és péntekenként a mecsetbe járt. E két világ közti ellentmondás néha vitákhoz is vezetett az édesapjával, aki vallásosabb és hagyománytisztelőbb volt.

Fox News megszólaltatta azt a nőt is, akibe Rahami beleszeretett még a középiskolai éveiben. Maria a hírcsatornának azt mondta: Rahami az osztály bohóca volt. Szerelmükből még gyerekük is született, azonban a férfi nem fizette a gyerektartást. A gimnázium befejezése után, 2010 és 2012 között Rahami a Middlesex County College nevű főiskolára járt, ahol büntetőjogot tanult, de diplomát már nem szerzett. A hatóságok terrorgyanús vagy beutazási tilalommal sújtott személyekről nyilvántartott listáján nem szerepelt, pedig ekkor már megsokasodtak az útjai a Közel-Keletre.

A 27 éves Flee Jones, aki szintén tinédzser kora óta ismerte Rahamit, most elmondta: 2011 után változást vett észre a férfi viselkedésében, azután, hogy megjárta Afganisztánt. Hazatérését követően ugyanis másképp kezdett el öltözködni, a pólóit is muzulmán ruhákra cserélte. Sőt, a Rahami-család csirkehúsra specializálódott éttermének hátsó részére is gyakran járt el imádkozni.

Később a férfi Pakisztánba is ellátogatott, méghozzá Karacsiba, ami a pakisztáni tálibok és az al-Kaida nevű nemzetközi terrorszervezet egyik bázisa. A pakisztáni kapcsolatról most Albio Sires demokrata párti New Jersey-i képviselő mondott el részleteket: Rahami még 2014-ben felvette a kapcsolatot a hivatalával, mert segítségre volt szüksége. Kiderült: feleségül vett egy pakisztáni nőt, akit Amerikába szeretett volna hozni, csakhogy a nő már terhes volt. Az iszlamabadi amerikai követségen végül a férfi azt a tanácsot kapta, hogy várják meg, míg megszületik a nő gyermeke, és csak azután utazzanak az USA-ba. A politikus most nem tudott arról, hogy a nő valaha is az Egyesült Államokba utazott volna.

Innentől Rahami bírósági ügyei látványosan megszaporodtak. Először a környéken lakóknak akadt problémájuk a család csirkesütödéjével amiatt, hogy az éjjel is működött, így ott nagyobb társaságok hangoskodtak – mondta el Christian Bollwage, a New Jersey szövetségi államban található Elizabeth polgármestere.

Rahami apja és két testvére viszont beperelte a várost 2011-ben, miután az elizabethi rendőrség közölte, hogy a vendéglő megsértette a helyi előírásokat azzal, hogy este 10 óra után is nyitva maradt. A Rahami-család szerint azért vette őket célba a rendőrség, mert muszlimok, ez pedig szerintük diszkrimináció. A rendőrségnek az étterem miatt panaszkodó egyik szomszéd állítólag ugyanis azt mondogatta Rahamiéknak, hogy az országban élő muszlimok „túl sok bajt okoznak”. A BBC szerint végül az ügyet megnyerte a város a családdal szemben.

Már egészen más jogi kategóriába tartozik, hogy Rahamit 2014-ben letartóztatták az egyik rokonának megkéselése miatt. A The New York Times azt írta: a férfi három hónapot töltött börtönben, de végül nem emeltek vádat ellene.

Rahami édesapja már 2014-ben jelezte a New Jersey-i rendőrségnek, hogy fia egy terrorista – idézi az MTI a The New York Times napilapot. Ezt viszont közvetlenül azután tette, hogy Ahmad összeverekedett az édesapa egy másik fiával, akit késsel meg is szúrt. A bejelentést továbbították a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI), amelynek a munkatársai kikérdezték az apát. Mohammad Rahami azonban visszavonta kijelentését, mondván, hogy méregből nevezte fiát terroristának. Az édesapa ugyanakkor a The New York Timesnak adott interjújában azt állította, az FBI-jal közölte azt, hogy fia terrorista, a nyomozó iroda azonban két hónapnyi vizsgálódás után arra a következtetésre jutott, hogy Ahmad nem az.

Mindebből a sütödébe látogató vendégek azonban semmit nem érzékeltek. Éppen ellentétesen, hálásak voltak a férfinak, mert ingyen is adott nekik enni, amikor pénz híján voltak. „Mindig az autóiról beszélt. Szerette a Honda Civicjeit, szeretett gyorsan hajtani” – mesélte most Ryan McCann, az elizabethi étterem visszajáró vendége. „Olyan barátságos volt, olykor-olykor ingyen adta a csirkét, csak mert sokat jártunk hozzájuk” – tette hozzá a hálás vásárló, aki még két hete is náluk evett.

Ekkor Rahami már valószínűleg egészen máson dolgozott. Szombat este Manhattan előkelő Chelsea negyedében pokolgép robbant, ott 29 ember sebesült meg. A New Jersey-beli Seaside Parkban pedig egy jótékonysági futóverseny előtt robbant fel egy csőbomba, az eseményt lemondták, a detonációban senkinek sem esett baja, de a helyszínen három további fel nem robbant szerkezetet is találtak.

Később a férfi tűzharcba keveredett az elfogására érkező rendőrökkel, amelyben súlyosan megsebesült. Ezután műtétet hajtottak végre rajta, amit Donald Trump republikánus elnökjelölt nem kevés iróniával így kommentált: Rahami fantasztikus kórházi ellátásban részesül, a világ legjobb orvosai gondoskodnak róla. Hozzátette: „teljesen modern és korszerű kórházi szobát kapott, talán még szobaszerviz is jár neki, de így legalább megismerheti, milyen is a mi országunk”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.