Betiltották az éjszakai alkoholárusítást Kijevben

A döntés nem érinti az éttermeket.

MTI
2016. 09. 22. 16:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az éjszakai alkoholárusítás tilalmát a 100 fős kijevi városi tanács 86 képviselője támogatta. A testület utasította a főpolgármesteri hivatal illetékes osztályát, hogy a döntésről értesítse a fővárosban működő üzletek tulajdonosait. A tilalom egyaránt vonatkozik a szupermarketekre és a kisboltokra, nem terjed ki viszont az éttermekre.

A tanács ülésén a határozatot ismertető képviselő, Vladiszlav Mihajlenko elmondta, hogy külföldi országok gyakorlata alapján vezetik be a szeszes italok éjszakai árusításának tilalmát. Szavai szerint hasonló szabályozás van érvényben Svédországban, Finnországban, Lettországban, Litvániában, valamint Spanyolországban, Németországban és Franciaországban is. Hozzátette, hogy Ukrajnában is több város vezetése vezetett be ilyenfajta korlátozást az alkohol árusítására, tudomása szerint a kárpátaljai Ungvár, valamint Szumi, Luck és Herszon, továbbá Munkácson, Poltavában, Kremencsugban és más településeken is tervezik ennek bevezetését.

A képviselő rámutatott arra, hogy a statisztikai adatok alapján Ukrajnában évente 40 ezren halnak meg túlzott szeszesital-fogyasztás, alkoholizmus okozta megbetegedések következtében.

A tanács egyik képviselője, Ihor Balenko a vitában kétségének adott hangot afelől, hogy az intézkedés hozzájárulhat az alkoholizmus visszaszorításához. „Ha valami eltűnik a legális kereskedelemből, más mechanizmusok lépnek működésbe” – jelentette ki. Példaként hozta, hogy taxisok szállíthatnak házhoz ezentúl szeszes italt, megjelenhetnek illegális italmérések, esetleg olcsó éttermek nyílnak valójában nem elsősorban ételek, hanem alkohol árusítására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.