Hollande felszámoltatja a calais-i dzsungelt

„A kormány végig fogja csinálni.”

MTI
2016. 09. 26. 9:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A kormány végig fogja csinálni” – mondta, de egyúttal arra kérte Nagy-Britanniát, hogy vegye ki a részét a probléma megoldásából.

A migránsok egy jó része ugyanis – szíriaiak, eritreaiak, szudániak – Nagy-Britanniába akarnak tovább menni, jegyezte meg az AFP hírügynökség.

„Nem azért kérem ezt, mert Nagy-Britannia szuverén módon úgy döntött, hogy megszabadul Franciaországgal szembeni kötelezettségeitől” – tette hozzá a júniusi népszavazásra utalva, melyen a többség azt választotta, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

A jobboldali ellenzék hevesen bírálja a szocialista kormány tervét a tábor felszámolására és a táborlakók elosztására az ország üresen álló állami intézményeiben. Erre reagálva Hollande szombaton kijelentette: nem lesznek a calais-ihoz hasonló táborhelyek Franciaországban. „Az a szándékunk, hogy teljesen felszámoljuk a calais-i tábort, és az egész ország területén létrehozunk befogadó központokat, kis egységeket 40-50 ember részére, korlátozott, három-négy hónapos időszakra, egyeztetve a helyi önkormányzati vezetőkkel és a migránsokat segítő egyesületek részvételével” – mondta.

A köztársasági elnök arra nem tért ki, hogy a kormány mikor tervezi „teljesen és végleg” felszámolni a „dzsungelt”.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.