Ebben a híres hajóroncsban találták meg 1900-ban a titokzatos antiküthérai szerkezetet, a legrégebbi „csillagászati számológépet”. Az időszámításunk előtti 1. században épült kereskedelmi hajó roncsait azóta többször is átkutatták, és jelenleg is folyik egy újabb expedíció.
A jó állapotban megmaradt csontokra augusztus 31-én bukkantak. A régészek találtak egy koponyadarabot, három fogat, két karcsontot, több bordát és két combcsontot, amelyek feltehetően egyazon emberhez tartoznak.
„El vagyunk ragadtatva” – jelentette ki Brendan Foley, a massachusettsi Woods Hole-i Óceánkutató Intézet (WHOI) tengeri régésze.
Az első vizsgálat alapján úgy tűnik, hogy a csontok egy fiatalemberéi – mondta Hannes Schroeder, a koppenhágai Természettudományi Múzeum dns-elemző szakembere.
A kutatók dns-mintákat szeretnének venni a csontokból, hogy többet is megtudhassanak a férfiról. Schroeder szerint a görög hatóságok engedélyét várják, hogy megkezdhessék az elemzéseket.
Ha sikerül az elemzést elvégezni, ez lesz az első alkalom, hogy egy ókori hajótörésben elhunyt ember dns-ét vizsgálják. A holttesteket ugyanis a hullámok rendszerint messze sodorják, és a halak martalékává válnak.
Az 1970-es években már találtak csontokat a hajótörés helyszínén, de akkor nem végeztek dns-vizsgálatot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!