Kiderült, mi a baja Junckernek Barroso új állásával

A probléma az új munkáltató kiléte.

MTI
2016. 09. 15. 14:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A YouTube és az Euronews hírcsatorna közös szervezésű interjújában Juncker érdeklődők különféle kérdéseire válaszolt az interneten.

Juncker azzal magyarázata a Goldman Sachsszal szembeni averzióját, hogy „az volt az egyik olyan pénzintézet, amely akarva vagy akaratlanul hozzájárult a 2007–2009-es pénzügyi és gazdasági válsághoz”.

„Most már csak érdekel az is, hogy melyik kikötőbe tart” Barroso – tette hozzá Juncker, nyomatékosítva, hogy a volt bizottsági elnök döntése ellenére „őszinte ember” és „jó barát”.

A bizottságot 2004 és 2014 között vezető Barroso új állása többekből heves méltatlankodást váltott ki. Francois Hollande francia elnök például „erkölcsileg elfogadhatatlannak” nevezte a portugál uniós politikus választását.

Az Európai Bizottság eddig nem talált kivetnivalót Barroso új munkahelyében, aki egyébként tiszteletben tartotta azt az európai biztosokra vonatkozó kitételt, amely szerint legalább 18 hónapnak kell eltelnie az előtt, hogy egy volt biztos alkalmazásba állhasson a magánszektorban. Azonban a bírálatok és az etikai aggályok miatt az intézményt vezető Juncker a héten végül felvilágosítást kért Barrosótól az amerikai bankkal kötött munkaszerződéséről.

Barroso válaszul ellentámadásba lendült és kedden diszkriminációval vádolta a bizottságot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.