Újságírói kérdésre válaszolva Szkínász leszögezte, Juncker szavainak „nincsen köze a közösségi jog alkalmazásához, ami nem fakultatív”.
A menedékkérők uniós tagállamok közötti áthelyezése folyamatban van, igaz, nem a tervezett ütemben halad – tette hozzá.
Az Európai Bizottság elnöke röviden a migrációs válság kezeléséről is beszélt a múlt heti évértékelő beszédében. „Meggyőződésem, hogy sokkal több szolidaritásra van szükségünk. De azt is tudom, hogy ezt önként kell nyújtani, szívből kell jönnie, erőltetni nem lehet” – mondta.
Szkínász a visegrádi csoporthoz tartozó négy ország – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – „rugalmas szolidaritásra” vonatkozó javaslatára reagálva elmondta:
„Az Európai Bizottság feladata a nézeteltérések áthidalása, nem pedig a szakadékok elmélyítése a 27-ek közt, amelyekbe beletartoznak a négyek is.”
A visegrádi csoport államai a migrációs válság kezelésével kapcsolatban azt szorgalmazzák, hogy az EU a menekültbefogadási képesség megítélésében vegye figyelembe az uniós tagországok gazdasági fejlettségét is.
Szkínász rámutatott, hogy a bizottság átfogó szemlélettel rendelkezik a menekültválság kezelésére. „Eredményeket szeretnénk látni” – tette hozzá.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!