Az SPD berlini szervezete vasárnap kétszeres mélységi rekordot állított fel; történetének legrosszabb eredményét produkálta, és mind a 16 tartomány összes eddigi törvényhozási választását tekintve a legszerényebb szavazataránnyal szerezte meg a kormányalakításra feljogosító első helyet.
A szociáldemokraták a legutóbbi, 2011-ben tartott képviselőházi választáson még a szavazatok 28,3 százalékával nyertek. Visszaesésük az első elemzések szerint helyi ügyek mellett a szövetségi kormány – a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége és az SPD nagykoalíciója – menekültügyi politikája körüli vitáknak tulajdonítható, a még nagyobb kudarcot pedig a listavezető Michael Müller kormányzó polgármester népszerűsége révén kerülték el.
Az SPD főleg az egykori Nyugat-Berlin területének kevésbé jómódú negyedeiben maradt erős. Az úgynevezett többletmandátumok révén 149-ről 160 tagúvá bővülő képviselőházban 38 fős frakciója lesz.
A CDU a 2011-ben elért 23,3 százalék után 17,6 százalékkal végzett a második helyen, messze alulmúlva az előző legrosszabb eredményét, az 1948-ban elért 19,4 százalékot. Népszerűségét a párt berlini gondjai mellett mindenekelőtt a pártelnök-kancellár Angela Merkel nevével fémjelzett menekültpolitika körüli viták tépázták meg. Az egykori Nyugat-Berlin délnyugati, jómódú kerületeiben szerezte a legtöbb szavazatot, a képviselőházban 31 fős frakciót alakíthat.
Az egykori keletnémet állampárt utódszervezete és nyugati baloldali tömörülések egyesülése révén létrejött Baloldal támogatottsága a 2011-es 11,7 százalékról 15,6 százalékra emelkedett. Az egykori Kelet-Berlin területén szerepelt a legjobban, 27 mandátumot szerzett a képviselőházban.
A Zöldek támogatottsága kismértékben csökkent, a fővárosban a párt baloldali irányzata által dominált ökopárt a 2011-es 17,6 százalék után a szavazatok 15,2 százalékát szerezte meg, ismét a legszínesebb lakossági összetételű belső negyedekben teljesített a legjobban, 27 képviselői helyet szerzett.
A menekültek mellett a bevándorlók befogadását is élesen elutasító, az EU-val, az euróövezettel és a muzulmán vallással szemben kritikus AfD a választás előtti felméréseknek megfelelően szerepelt, 14,2 százalékos eredménnyel debütál Berlinben. A város keleti külső kerületeiben, a németek mellett főleg az orosz kisebbség körében kedvelt környékeken szerezte a legtöbb szavazatot, a 78-ból 5 egyéni körzetben is mandátumot szerzett, frakciója 25 fős lesz. A 2013-ban alapított párt a 10. tartományi törvényhozásba jutott be.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!