A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság Inforadio nevű hírcsatornáján sugárzott interjúban Angela Merkel kiemelte, hogy hosszú folyamat a menekültek munkaerőpiaci integrációja, előmozdításához pedig a helyzetükre szabott, gyakorlatias megoldások kellenek, éppen úgy, mint a német egység helyreállítása, illetve az egykori NDK területének gazdasági felzárkóztatása idején.
Így például elképzelhető egy hitelprogram a foglalkoztatás támogatására – mondta a kancellár, kiemelve, hogy egy szíriai jogosítvány honosítása 500 euróba kerül, egy teherautó-vezetői jogosítvány megszerzése pedig 3000 euróba. Ezt az összeget meg lehetne előlegezni, és a menekült majd törleszti a hitelt a fizetéséből.
A kancellárt azzal kapcsolatban kérdezték a menekültek munkaerőpiaci helyzetéről, hogy szerda este megbeszélést folytatott a témáról a vállalati szféra Mi-Együtt (Wir-Zusammen) nevű kezdeményezésének képviselőivel. A résztvevő cégek – amelyek együttvéve 1,1 millió embernek adnak munkát – legutóbbi adataik szerint 449 menekültet foglalkoztatnak teljes állásban, és meghirdettek több mint 3200 gyakornoki helyet, amelyből nagyjából 1800-at már betöltöttek. Ezenkívül 700 szakmai gyakorlati helyet is létrehoztak, amelyek közül 534-et töltöttek be eddig.
Hasonló a helyzet a frankfurti tőzsde DAX –30 mutatójában jegyzett – a legnagyobb piaci tőkeértékű – részvénytársaságokat tekintve. Ennél a 30 vállalatnál 125 menekült jogállású munkavállaló dolgozik.
Arra a kérdésre, mennyire csalódott, amiért a német vállalatok kevés menekültet vettek fel, Angela Merkel kiemelte, hogy a kis- és a közepes méretű vállalkozások is tesznek erőfeszítéseket, de kifogásolják, hogy körülményes, „nagyon bürokratikus” a menekültek alkalmazása. Ezért is folyamatosan vizsgálni kell, hogy mely területeken van szükség a célzottan a menekültek integrációját elősegítő szabályozásra – mondta.
A szövetségi munkaügyi hivatal (BA) számításai szerint a tavaly érkezett mintegy 1,1 millió menedékkérő várhatóan nagyjából 60 százaléka kapja meg a menekültstátust vagy a nemzetközi védelem más formáját, vagyis durván 600 ezer ember szerezhet munkavállalásra is feljogosító tartózkodási engedélyt. Ennek a csoportnak a 70 százaléka lehet munkaképes korú, azaz mintegy 350-400 ezer embernek kell helytállnia a munkaerőpiacon.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!