A politikus a vasárnapi berlini tartományi választás eredményeit értékelő tájékoztatón hangsúlyozta: természetesen vállalja a CDU kudarcáért a pártelnökként és kancellárként rá háruló felelősséget.
A berlini képviselőházi választás – történelmi mélypontot jelentő 17,6 százalékos – eredménye „nagyon keserű”, és ahogy a két héttel ezelőtti mecklenburg–elő-pomerániai vereségben, úgy a berlini kudarcban sem csak helyi tényezőknek volt szerepük, hanem annak is, hogy nem sikerült „kellőképpen elmagyarázni” a szövetségi kormány menekültpolitikájának irányát, célját és azt a meggyőződést, amelyre ez a politika felépül – mondta Angela Merkel.
Kiemelte: nem szívesen ismétli meg többé, hogy „sikerülni fog, megoldjuk” (wir schaffen das) – vagyis Németország megbirkózik a menekültválsággal –, mert ez a kijelentés tartalom nélküli, „üres szólammá” vált, és „sokakat provokál”. Több százezer ember „legalábbis ideiglenes” befogadása jóval nagyobb nehézséget jelent, hogy a wir schaffen das három szavával kifejezhető legyen. Gondoskodni kell az emberek elhelyezéséről, a védelemre szorulók lehető leggyorsabb integrációjáról és a maradásra nem jogosult emberek „következetes visszatérítéséről” – kitoloncolásáról, hazaszállításáról –, amit egyáltalán nem lehet olyan gyorsan elintézni, amilyen gyorsan el lehet mondani.
Elismerte: „az utóbbi években nem csináltunk mindent jól, és nem voltunk éppen az integráció világbajnokai. Túl sokáig vártunk, mire igazán szembenéztünk a menekültproblémával, ezért most felül kell múlnunk saját magunkat, és ez rám is vonatkozik.”
„Sokáig a dublini eljárásra hagyatkoztam, amely levette a vállunkról a problémát, és ez helytelen volt. Ha tudnám, sok-sok évvel visszaforgatnám az idő kerekét, hogy az egész szövetségi kormányt és az összes döntéshozót felkészültebben érje a tavalyi nyárutón kialakult helyzet, merthogy felkészületlenül ért minket” – mondta Merkel.
Megfogalmazása szerint tavaly óta a kormány megfeszített erővel dolgozik a helyzet rendezésén, sok mindent elért, de tennivaló is van még, például a terrortámadások elleni hatékonyabb védekezés céljából tovább kell erősíteni a biztonsági szerveket, részben azért, mert „nem minden menekült érkezik jó szándékkal”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!