Netanjáhú Clintonnal és Trumppal is tárgyal

Vasárnap találkozik az elnökjelöltekkel az izraeli miniszterelnök.

MTI
2016. 09. 24. 8:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az izraeli miniszterelnök külön találkozik Trumppal és Clintonnal, mindkettőjükkel New York városában. Az információt több izraeli és amerikai sajtóforrásból megerősítették, s a Clinton-kampány munkatársa is igennel felelt, amikor újságírók erről faggatták.

Benjámín Netanjáhúnak ellentmondásos, egyes források szerint kifejezetten feszült volt a viszonya a leköszönő amerikai elnökkel, Barack Obamával, s amikor Obama 2012-ben az újraválasztására készült, Netanjáhú az ellenlábasát, a republikánus Mitt Romney-t támogató nyilatkozatokat tett.

A mostani kampányban azonban nem állt ki nyíltan egyik elnökjelölt mellett sem. Az izraeli–palesztin konfliktus nem volt az amerikai elnökválasztás témája, és egyik elnökjelölt sem jelezte, hogy a kampány idején Izraelbe látogatna. Igaz, Donald Trump eddig már három kampányirodát is nyitott Izraelben, és a megszállt ciszjordániai palesztin területeken élő telepesek is mellette kampányolnak.

Az Izraelben készült felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy az izraeliek többsége Hillary Clintont látná szívesebben a Fehér Házban. Az egyik, még szeptember elején készült izraeli közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 43 százaléka Clintont támogatja, míg csupán 34 százalékuk bízik Donald Trumpban.

Hillary Clinton a palesztin–izraeli konfliktus megoldására az úgynevezett kétállami megoldást támogatja, vagyis az önálló és biztonságos Izraelt és mellette az önálló és biztonságos palesztin államot. Donald Trump elképzeléseiről egyelőre nem sokat tudni. Sokáig semlegesnek mondta magát, kijelentve, hogy ez az álláspont segíthet a két félnek a tárgyalások tető alá hozásában, végső soron a békemegállapodásban. Aztán – még márciusban egy rendezvényen – leszögezte: a palesztinoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük, mert „tudniuk kell, hogy az Egyesült Államok és Izrael közötti kapcsolat abszolút és teljesen megbonthatatlan”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.